Mezőkövesden
Gyújtogatás miatt égett le egy tájház nádfedele
Őrizetbe vettek a rendőrök egy helybéli férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy felgyújtotta egy mezőkövesdi tájház nádfedelét csütörtök délután.
2012.10.11 19:54MTIA Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője Dobi Tamás elmondta: előbb arról érkezett bejelentés a mezőkövesdi rendőrségre, hogy a városban ég egy műemlékvédelem alatt álló tájház nádfedele, majd nem sokkal később arról, hogy ettől a helyszíntől mintegy 200 méterre egy másik nádfedeles ház teteje is meggyulladt.
Ez utóbbi tüzet a közelben lakók gyorsan eloltották, míg tájház nádfedelén a mezőkövesdi tűzoltók fékezték meg a lángokat.
A szóvivő azt is elmondta: az oltáskor már nyilvánvalóvá vált, hogy a két ház tetejét valaki felgyújtotta. A rendőrök beazonosították, és elfogták azt a helybéli férfit, akit a gyújtogatással gyanúsítanak. Őrizetbe vették, és közveszély okozás miatt eljárást indítottak ellene.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:44 Mesterséges kómában tartják Robert Fico-t
- 19:33 A társadalomban uralkodó feszültség miatt bárki merénylet áldozata lehet?
- 18:43 Fico testőrei kudarcot vallottak? - videó
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
- 17:46 Öt lövés dördült - túlélheti-e a reményletet Robert Fico? - videó
- 16:24 Megszólalt Orbán Viktor a Robert Fico elleni merénylettel kapcsolatban
- 15:39 Meglőtték Robert Ficót! - videók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06