Hetvenegymillió forintot ért a 400 tévékészülék
Gyújtogatással leplezték a lopást az orgazdák
Hetvenegymillió forintot meghaladó orgazdaság és egyéb bűncselekmények miatt indult büntetőper tizennyolc vádlott ellen szerdán a Zalaegerszegi Törvényszéken.
2012.07.04 16:20MTIA vádirat szerint a vádlottak mintegy 400 tévékészüléket szállító félpótkocsit cseréltek el egy rakomány nélküli félpótkocsira. A lopást úgy próbálták meg leplezni, hogy az üres pótkocsit Csehországban felgyújtották.
A súlyos anyagi gondokkal küszködő Zala megyei fuvarozócég 2009 júliusában megbízást kapott egy rakomány LCD-televízió szállítására. A vádlottak megállapodtak abban, hogy azt a látszatot keltik, mintha külföldön ismeretlenek ellopták volna a rakományt. A nyerges vontatóhoz csatlakozó félpótkocsi forgalmi rendszámát még indulás előtt a telephelyen átszerelték egy másik félpótkocsira.
Az éjjeli órákban a GPS-nyomkövetővel ellátott járműszerelvényre mintegy 400 televíziókészüléket rakodtak fel, a lezárt félpótkocsit acélsodronnyal és plombával is lezárták. A rakományt útnak indították, de a korábban kapott utasításának megfelelően egy panzió parkolójában megálltak, majd a televíziókat tartalmazó leplombált állapotú félpótkocsit lekapcsolták a nyerges vontatóról, és egy üres pótkocsit csatlakoztattak a járműszerelvényhez, majd ezzel indultak el a célállomásra. A 400 tévékészüléket a fuvarozócég munkatársai eltulajdonították.
Az üres járműszerelvénnyel Csehországban megálltak egy autópálya melletti parkolóhelyen, a teherjárművet lezárták, majd elmentek. Társaik később a parkolóhelyre érkeztek, a korábban kapott kulccsal kinyitották a nyerges vontató ajtaját. Megsemmisítették a jármű GPS-nyomkövetőjét, majd a járműszerelvénnyel egy az autópálya közelében található erdős részhez hajtottak, és az üres kocsit felgyújtották. A kiégett járműszerelvényt később a cseh hatóságok találták meg.
A rendőrségen a fuvarozócég azt jelentette be, hogy szállítmányát ellopták.
A vádlottak az orgazdasággal 71 millió forintot meghaladó kárt okoztak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06