Hagyó-per

Balogh Zsolt nem vallott az állítólagos kétszer 15 millió forintról

Balogh Zsolt negyedrendű vádlott, a BKV egykori megbízott vezérigazgatója nem cáfolta, de nem is erősítette meg a nyomozati szakban tett vallomását, amely szerint Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettes két alkalommal 15 millió forint átadására utasította volna őt.

2012.10.09 13:40MTI

Ezzel kapcsolatban nem tett vallomást a Hagyó Miklós és társai ellen a Kecskeméti Törvényszéken folyó per keddi tárgyalásán.

Hagyó Miklóst e cselekménnyel kapcsolatban vesztegetéssel vádolja az ügyészség, ami azt sugallja neki, hogy az ügyészség őt is megvádolhatja vesztegetéssel, ezért ebben a témában semmilyen nyilatkozatot nem tesz - mondta Balogh Zsolt.

Az ügyészség Balogh Zsoltot folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével mint társtettest, valamint magánokirat-hamisítás vétségével vádolja.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.