A rendőrség eljárást indított

Felgyújthatták a budakeszi luxusházat

Az elsődleges tűzvizsgálati szakvélemény szerint szándékos gyújtogatás okozhatta a tüzet csütörtök este egy budakeszi luxusvillában.

2012.08.17 12:10MTI

A rendőrség rongálás miatt ismeretlen tettes ellen eljárást indított - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-vel.

Kovács Viktória tájékoztatása szerint a szándékosságra, illetve a kárérték nagyságára való tekintettel indult meg a bűncselekménynek számító rongálás miatti eljárás. A helyszínen megkezdődött a bűnügyi szemle - tette hozzá.

Az MTI információi szerint a Makkosi út végén álló, mintegy 1500 négyzetméteres ingatlankomplexumban több száz millió forintos kár keletkezett, miután a tűzben a villa tetőszerkezete teljesen megsemmisült, s néhány helyiség is kiégett.

Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője korábban azt mondta az MTI-nek, hogy a villa főépülete kapott lángra, innen terjedt át a tűz a csatolt egységek közül kettőre. A lakásban senki sem tartózkodott, senki sem sérült meg.

A lángok megfékezésére 50 tűzoltót vetettek be, ők 9 vízsugárral oltották el tüzet, az utómunkálatokkal péntek hajnali 5 órára végeztek - fűzte hozzá a szóvivő.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.