Sikeres elfogás Ozora községben

Akcióban a rendőrök: hiába rohant a meztelen nő

Hét elkövető, öt elfogató parancs, negyven rendbeli bűncselekmény. Ezek a számok jellemzik azt a bandát, amelynek 5 tagját már korábban, kettőt pedig kedden, összehangolt akció keretében fogtak el a rendőrök.

2012.02.15 11:29ma.hu

A Balatonalmádi Rendőrkapitányságra 2011 májusában érkezett feljelentés, mely szerint ismeretlen elkövető feltörte egy felsőörsi pince kamráját és onnan nagy értékű kisgépeket tulajdonított el.

Az eset kapcsán nyomozás indult. A gondos felderítőmunka eredményeképpen a nyomozók egy elkövetői kört lepleztek le, amelynek terhére több mint 40 rendbeli lopás bűntett és két rendbeli lopás vétség róható. Az elkövetők egy része más hatóság előtt is ismert, ellenük öt körözés volt folyamatban. Az időközben hétfősre duzzadt bűnbandából öt személyt már korábban elfogtak a rendőrök, a 2 férfit azonban még keresték. A nyomozás során adatok merültek fel tartózkodási helyükre vonatkozóan, így elfogásuk érdekében a Balatonalmádi Rendőrkapitányság nagyszabású akciót szervezett. A hajnalban induló csapatban a helyi erők mellett a Tamási Rendőrkapitányság munkatársai és polgárőrök is részt vettek.

A hatóság kiérkezéskor a területet körbezárta, majd három érintett épület átvizsgálásába kezdett.  Felismerve a veszélyt, az egyik melléképületből egy meztelen nő szaladt ki, hogy elterelje az egyenruhások figyelmét. A nyomozók azonban hamar felismerték szándékát, így célirányosan az épültbe mentek, ahol az éppen szökni próbáló, 32 éves férfit elfogták és intézkedés alá vonták. Társára, egy 15 éves fiúra egy másik házban megbújva találtak rá.

Az akció során a rendőrök egy olyan személyt is igazoltattak, akinek az adott helyszínen való felbukkanására eredetileg nem számítottak. Ennek során megállapítást nyert, hogy a fiatal férfit más bűncselekmény miatt az egyik budapesti rendőrkapitányság körözi, így elővezetéséről a Tamási Rendőrkapitányság nyomozói gondoskodtak.

A bűnbanda két tagját a rendőrhatóság őrizetbe vette, majd őket 40 rendbeli lopás bűntett és kétrendbeli lopás vétsége miatt gyanúsítottként hallgatta ki. Ennek során egyikük további cselekmények vonatkozásában is részletes beismerő vallomást tett. A lopások nem csak a Balatonalmádi Rendőrkapitányság, hanem más megyék és rendőrkapitányságok illetékességi területét is érintik. Ezek vizsgálata, a felelősség tisztázása tovább folyik, a megvalósított bűncselekmények száma így 50 fölé is emelkedhet.

A Balatonalmádi Rendőrkapitányság a két elfogott személy előzetes letartóztatására tesz előterjesztést.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.