Eleredt a nő orra vére

Szó nélkül lefejelte élettársát a 46 éves férfi

Csütörtökön délelőtt egy 44 éves nő tett feljelentést párja ellen.

2012.02.10 11:28ma.hu

Elmondta, hogy kedden délután vásárlásból tért haza, amikor 46 éves élettársa szó nélkül lefejelte. Eleredt az orra vére, aminek nyoma még biztosan látszik a szőnyegen. Ez utóbbit ugyan csak sejtette, mert a bántalmazást követően vette a kabátját és egy ismerőséhez költözött. A nő elmondta, hogy egy évvel ezelőtt a férfi már egyszer megütötte, aminek következtében eltörött az orrcsontja.

Az őt ellátó orvos előtt akkor úgy nyilatkozott, hogy nekiesett az ajtófélfának. A bántalmazás miatt most feljelentett 46 éves élettársat előállították a dunaújvárosi nyomozók. Súlyos testi sértés kísérlet miatt gyanúsítottként hallgatták ki a megindított büntetőeljárásban.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.