Egy korábbi nézeteltérés eredménye a csetepaté
Tömegverekedés Gyöngyöspatán: szerszámokkal ment egymásnak a két csoport
Összeszólalkozott, majd kézi szerszámokkal felfegyverkezve egymásnak esett két csoport szerda délután Gyöngyöspatán; a tömegverekedésben hárman könnyebben megsérültek.
2011.11.30 19:08MTILázár Levente, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletesének tájékoztatása szerint a bejelentésre a gyöngyösi rendőrkapitányság nagy erőkkel vonult ki a helyszínre, ahol megállapították, hogy egy korábbi nézeteltérés miatt robbant ki a vita a két, helyi lakosokból álló csoport között.
A gyöngyösi rendőrkapitányságra a rendőrök három embert állítottak elő, ellenük csoportosan elkövetett garázdaság gyanúja miatt indítanak büntetőeljárást - mondta a sajtóügyeletes.
Hozzátette: az eset körülményeinek tisztázása, a tanúk kihallgatása még nem fejeződött be. Azt, hogy a hétfő éjszakai lövöldözéssel összefüggésbe hozható-e a tömegverekedés, egyelőre nem tudni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:20 Agrometeorológia: enyhíti az aszályt a következő napok kiadós esőzése
- 21:01 Donald Tusk közzétette egy őt érintő, fenyegető poszt szövegét
- 20:55 Négy lövedék találta el a miniszterelnököt, még nincs túl az életveszélyen
- 20:49 Szijjártó: elementáris küzdelem várható a Magyarország által ellenzett NATO-s javaslat ügyében
- 20:49 Változékonnyá válik az időjárás a pünkösdi hosszú hétvégén
- 19:48 Voks 24 - Vitézy Dávid: a fővárosi állatvédelem kudarc
- 19:46 A varsói főpolgármesteri hivatal betiltotta a vallási jelképek használatát
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06