Ismét felmentették a gyermekét magával rántó nőt

Az anya szerint baleset volt, nem öngyilkossági kísérlet

A megismételt eljárásban is felmentette a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság a 14. életévét be nem töltött személy ellen elkövetett emberölés kísérlete miatt indított eljárásban azt a nőt, aki a vád szerint 2007 szeptemberében karambollal próbált véget vetni saját maga és akkor ötéves gyermeke életének.

2011.11.29 12:28MTI

Az elsőfokú ítélet kihirdetésekor Köszler Ferenc bíró egyebek mellett arra utalt: a vádlott a történtek idején átmeneti, kóros tudatzavarban szenvedett, ami súlyos mértékben akadályozta tette következményeinek felismerésében. Valóban öngyilkosságot tervezett, de közben megváltoztatta szándékát, és végül egy általa igen jól ismert úton hajtott az árokba nagy sebességgel, aminek oka a kimerültség lehetett.
   
A bíró megemlítette: az asszony - akit fizikailag és lelkileg igencsak megviselt a válás - már órák óta autózott gyermekével, ez okozhatta kimerültségét. Kitért arra is: az asszony a baleset után azzal hívta fel anyósát, apósát, hogy baleset érte őket, hívjanak mentőt, és csak a mentőkkel közölte, meg akart halni; ekkortól kezelte közlekedési baleset helyett bűncselekményként az ügyet a rendőrség.
   
Köszler Ferenc hozzátette: vallomásában a nő "balesetnek" nevezte a történteket, és arról beszélt, rá akart ijeszteni a férjére, hogy az ne hagyja el. Egyben jelezte: teljesen egyértelműen nem nyert bzonyítást a vád, ezért felmentették a vádlottat.
   
Az ügy másodszor került e bírói fórum elé; az első fokon meghozott felmentő döntést a Győri Ítélőtábla megalapozatlanság és eljárási hibák miatt hatályon kívül helyezte, és új eljárást rendelt el.
   
A vádirat szerint a válófélben lévő nő célja az volt, hogy "végleg elveszi a gyermeket az apjától", és már napokkal az öngyilkossági kísérlet előtt foglalkozott azzal a gondolattal, hogy kisfiával együtt hal meg.
Búcsúlevelet írt férjének, keresztanyjának és a férje szüleinek, majd a kisfiúval kocsiba ült. Először azt gondolta, hogy egy szerpentinről a szakadékba hajt, végül azonban Győr közelében, egy egyenes útszakaszon 90-100 kilométeres óránkénti sebességnél jobbra rántotta a kormányt, és árokba hajtott.
   
A gépkocsi még mintegy száz métert csúszott, majd felborult. A vádlott nem sérült meg, a kisfiú viszont nyolc napon belül gyógyuló zúzódásokat szenvedett.
   
A mintegy másfél órás indokolás elhangzása után az ügyész jelezte: fellebbezni fog a vádlott bűnösségének megállapítását kérve. Így az ügy a Győri Ítélőtábla elé kerül.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.