Feldarabolta, agyonverte

Már tárgyalják a debreceni "darabolós" gyilkosságot

Iratismertetéssel és a vádlott meghallgatásával megkezdődött a debreceni "darabolós" gyilkosságként ismertté vált ügy tárgyalása pénteken a Hajdú-Bihar Megyei Bíróságon. Ráduly Zsolt Gyula a vád szerint 2010-ben megölt és feldarabolt egy idős asszonyt, majd agyonvert egy idős férfit.

2011.09.30 13:11MTI

Az akkor 34 éves vádlott albérlőként lakott a 67 éves férfi lakásában, a 76 éves nő pedig a szomszédja volt. A nőt a vád szerint 2010 januárjában ölte meg és rabolta ki, majd az asszony feldarabolt testrészeit Debrecen különböző pontjain tüntette el.

A következő hónapban a vádlott a főbérlőjét is megölte és kirabolta, majd elutazott a városból. A vádlottat 2010. február 3-án vagyon elleni bűncselekmény miatt fogták el Oroszlányban, a férfi később beismerte a gyilkosságokat.

Ráduly Zsolt Gyulát a többi között előre kitervelten, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberöléssel vádolja az ügyészség.

A vádlottat 2010. február 3-án vagyon elleni bűncselekmény miatt fogták el Oroszlányban, a férfi később beismerte a gyilkosságokat. Ráduly Zsolt Gyulát a többi között előre kitervelten, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberöléssel vádolja az ügyészség. A vádlott elmondta, hogy 2004-ben megszűnt a munkahelye Tatabányán, és öt évig hajléktalanként, alkalmi munkákból élt. Beszélt "zűrös" gyermekkoráról és arról is, hogy szenvedélye volt a játékgépezés, és ettől később sem tudott szabadulni. 2009-ben új életet akart kezdeni, ezért költözött Debrecenbe.

Részletezte, miként alakult kapcsolata a főbérlőjével, és beszélt a köztük lévő konfliktusokról is.

Ráduly Zsolt Gyula elmondta, hogy a magyar-német kettős állampolgárságú sértett csak ritkán járt haza Németországból a debreceni Nyíl utcai lakásába, amelynek a pincéjét bérelte a vádlott. Azt állította: nem állt szándékában megölni őt. "Egy vitánk során elborult az agyam, és nem tudtam kontrollálni indulataimat" - fogalmazott, egyúttal tagadta, hogy rablási szándékkal bántotta a sértettet.

Nagy Antal bíró a vádlottnak a nyomozás során tett vallomásait olvasta fel, mivel a vádlott kérdésekre nem válaszolt. Ezekből kiderült, hogy a megölt férfitól mintegy 120 ezer forint értékben tulajdonított el készpénzt és más értéktárgyakat. 2010. február 1-jén áldozatát a férfi a lakásban lévő fürdőkádba tette, és vizet eresztett rá. A holttestet a rendőrség néhány nappal később ott találta meg.

Korábbi vallomásaiban a vádlott részletesen beszámolt a nő megöléséről és feldarabolásáról is. Ebből kiderült, hogy a férfi nagy körültekintéssel tüntette el a nő holttestének darabjait a város több pontján elhelyezett szeméttárolókban.

A rendszeresen italozó vádlott a 2010. január 13-i gyilkosságot is ittas állapotban követte el. Ráduly Zsolt Gyula az idős nő megöléséről tett korábbi vallomásait visszavonta. A tárgyalást a bíró november 28-ra napolta el.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.