Lángra kapott a nádfedél
Leégett egy juhhodály Bugacon
Leégett egy lakatlan épület, valamint egy üres juhhodály is Bugacon szombat délután, a nagy kiterjedésű tűz megfékezésén jelenleg is dolgoznak a tűzoltók.
2011.08.27 17:50MTICsík Zoltán, a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletesének tájékoztatása szerint 12:30 körül érkezett a riasztás, amelyet követően 5 járművel mintegy 25 tűzoltó érkezett a helyszínre a környező városokból. A lángok eddig ismeretlen körülmények között a gazban, illetve az avarban keletkeztek, a tűzoltók kiérkezésekor már mintegy 120x500 méteres terület égett.
A tűz épületeket is veszélyeztetett, amelyek közül végül egy 30 négyzetméteres, lakatlan, az elsődleges információk alapján munkásszállóként használt építmény, valamint egy 1500 négyzetméter alapterületű, üres, nádfedeles juhhodály teljes egészében megsemmisült.
A tűzoltóknak sikerült megmenteniük a pusztulástól egy másik üres juhhodályt, 600 darab körbálát, valamint a tűz által ugyancsak veszélyeztetett közeli tanyát és erdőt is - jelezte a főhadnagy. A tüzet már sikerült körülhatárolniuk, ám megfékezésén jelenleg is dolgoznak. Az eset körülményeire és a károk felmérésére vonatkozó vizsgálat ugyancsak tart - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:26 Nagy János: a magyarok maradtak az egyik utolsó templomépítő nemzet Európában
- 19:22 Több száz kiállító várja a vendégeket a Szegedi Borfesztiválon
- 18:21 Kékfestő és csipkevarró népművészek is bemutatkoznak pünkösdkor a Skanzenben
- 17:13 Több mint kétmillió eurót fordít turisztikai fejlesztésre a Nemzeti Múzeum
- 16:13 Közösségi kerékpárrendszert adtak át Tatabányán
- 15:12 Turisztikai ügynökség: egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák
- 14:11 Már több mint ötmillió letöltésnél jár a BudapestGO
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06