Ég az Arca a Twittermadárnak?
A Gmail a Facebook és a Twitter babérjaira tör
A Facebook és a Twitter közösségi portálokon megszokott tartalommegosztó szolgáltatásokkal bővül a Google levelezési rendszere, a Gmail.
2010.02.10 11:36MTIA Google Buzz névre keresztelt új szolgáltatása a tartalommegosztást próbálja egyszerűbbé tenni, de az újítás nem titkolt célja, hogy megtörje a Facebook és a Twitter uralmát. A szoftver egyik legnagyobb újítása, hogy a levelezőrendszeren keresztül teszi lehetővé az üzenetek, fotók és linkek megosztását.
A Buzz (vagyis zümmögés) emellett rangsorolva, az érdeklődés szintje szerint jeleníti meg a híreket, a felhasználó ismerősei által követett topikokat, blogbejegyzéseket és más tartalmakat. A Buzz révén lehetőség nyílik azonban arra is, hogy a levelezők, figyelmen kívül hagyják a számukra érdektelen üzeneteket. A Buzz a mobilkészülékekkel és a Google Android operációs rendszerét használó okostelefonokkal is kompatibilis, a GPS-szel felszerelt készülékek segítségével még azt is tudni lehet majd, hogy az ismerősök éppen hol tartózkodnak. Mivel a Buzz a Gmail levelezőrendszer alapjain nyugszik, hamarosan 176 millió felhasználó számára lesz elérhető.
A Google abban bízik, hogy a Twitter a Picasa és a Flickr szolgáltatásainak "becsatornázásával", kihívója lehet a világszerte már 400 millió felhasználót számláló Facebook közösségi portálnak, amely egyelőre nem szerepel a megnevezett partnerek között. Az amerikai internetes óriás már korábban is próbált betörni a közösségi portálok világába, a 2004-ben életre hívott Orkut azonban eltekintve egy-egy térségtől, nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
A Google most a Yahoo nyomdokaiba lépve próbálja e-mail szolgáltatásán keresztül felépíteni saját közösségi birodalmát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
- 16:04 Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
- 15:03 Szándékosan ütött el két embert egy férfi Pécsen, őrizetbe vették
- 14:02 Vizsgálati fogságba helyezték a merénylet gyanúsítottját
- 13:54 Miniszterelnök-helyettes: stabil a szlovák kormányfő állapota
- 12:21 Putyin: Oroszország 'mai állás szerint' nem tervezi Harkiv elfoglalását
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06