Laptop, radír, tolltartó

Classmate Pc-vel látják el az iskolákat?

Oktatási és számítógépes szakemberek két budapesti általános iskolában egy éven keresztül azt vizsgálták, hogy eredményesen oktathatók -e a diákok számítógépek segítségével. Bár az új módszer rendkívül nagy sikert aratott, nem biztos, hogy széles körben elterjed majd.

2009.03.26 19:08ictpress

Az Intel és a magyar kormány két éve szándéknyilatkozatot írt alá az iskolák Classmate Pc-vel való ellátásáról. A program első lépéseként két budapesti általános iskolát szereltek fel a kisméretű, kifejezetten oktatási célra kifejlesztett laptopokkal, ahol egy éven keresztül használták őket. A számítógépek segítségével nem csak informatikai ismereteket próbáltak oktatni, számos más, elsősorban természettudományos tantárgyat tanultak az interaktív módszerekkel a diákok.

A kísérlet célja az volt, hogy kiderüljön, mennyire alkalmasak ezek az eszközök az oktatásra egy átlagos magyar iskolában. "Csillogó szemmel csinálták a gyerekek az iskolai feladatokat a számítógépükön. Az egyik osztályban a diákok kifejezetten kérték, hogy dolgozatot írhassanak az új módszerrel leadott tananyagból. Mindez, a magyar oktatási rendszert ismerve, engem is meglepett, és úgy gondolom, hogy a Classmate PC-k debütálása átütő siker volt." - mondta el Gacsal József az Intel Magyarország üzletfejlesztési igazgatója a kísérlet tapasztalatait összegző sajtótájékoztatón.

Gacsal szerint a programban résztvevő két oktatási intézményben - egy belvárosi és egy nyolcadik kerületi általános iskolában - az év végére egyaránt megbarátkoztak a tanárok és a diákok az új oktatási rendszerrel, annak ellenére, hogy az egyik iskolában az induláskor alacsonyabb szintű angol nyelvtudással és számítástechnikai ismerettel rendelkeztek a kísérletben résztvevők. A két intézményben az iskolai informatikai rendszer használatára kiképzett tanárok kis csoportokban oktatták az egymással és a saját laptopjaikkal szemben ülő diákokat, akiknek többek között különféle projekteket kellett végrehajtaniuk, az egyik osztályban például egy vendéglátóhelyet terveztek a megadott szempontok alapján.

A rendszert használó pedagógusok azt tartják a számítógépes oktatás legnagyobb előnyének, hogy a segítségével olyan módszerekkel taníthatnak, amire hagyományos tantermi keretek között nem lenne lehetőségük. A számítógépekkel dolgozó kisiskolások ugyanis a saját tempójukban haladnak a tananyag feldolgozásával, miközben a tanár a saját gépén figyeli a munkájukat, a különféle oktatási szoftvereket használó diákok pedig az eddigi tapasztalatok szerint valóban játéknak élhetik meg a tanulást. Az állítást igazolja, hogy rendszert bevezető nyolcadik kerületi iskolában a hiányzások száma a korábbi érték harmadára csökkent.

A Classmate PC-t elsősorban a harmadik világ tanulói számára készítette az Intel, az XO-hoz hasonló laptop azonban végül a fejlett országokban terjedt el. Európában idáig a legnagyobb mennyiséget, félmillió darabot Portugália rendelt belőle. A rendkívül masszív kisméretű számítógépeknek az alkotóelemei és az operációs rendszere is variálható, ráadásul a nagyobb tételt rendelő országoknak az alkatrészek gyártására is engedélyt ad a tervező cég.

A laptopot egy Intel ATOM 1.6 gigahertzes processzor hajtja, a memóriája egy gigabájt vagy 512 megabájt lehet, az adatokat pedig merevlemezen és flash memórián is képes tárolni. A gépre Windows és Linux operációs rendszert is lehet telepíteni, a drágább változatába forgatható érintőképernyőt szereltek. Nagy, legalább százezer darabos megrendelés esetén egy példány ára ötvenezer forint körül van. Természetesen egy iskolai rendszer kiépítésének a költsége magasabb, mint az alapgépek beszerzésének az ára, hiszen a meglévők mellé további tananyagokat kell fejleszteni, a tanárokat ki kell képezni a használatára, valamint ki kell építeni az internet eléréseket az iskolában.

Ugyanakkor a szülők számára kedvező lehet, hogy a digitális tananyagot használó diákoknak sokkal kevesebb tankönyvre van szüksége. Az interaktív eszközök használata a magyar oktatási rendszeren belül idáig rendkívül sikeresnek bizonyult, amit egyébként az Inteles laptopokkal végzett kísérletet felügyelő Oktatási Hivatal is megerősített. Például azokban az iskolákban is, ahol SMART interaktív táblákat használták a tanárok, az derült ki, hogy a számítógépes tananyag sokkal jobban leköti a diákok figyelmét, mint a hagyományos oktatási módszerek.

A mai iskolások már egy digitális korban születtek, és gyakran előbb játszanak a számítógéppel vagy interneteznek, mint hogy megtanulnának olvasni, és inkább néznek meg egy természettudományos videót hússzor, vagy játszanak egy oktatási szoftverrel, mint hogy bemagoljanak negyven oldalt. A számítógépes oktatás ugyan nem feltétlenül eredményesebb, vagy jobb, mint a hagyományos, viszont vitathatatlan, hogy jobban felkelti a hallgatók érdeklődését. Ez pedig már önmagában fél siker.

Az informatikai ismeretek elsajátításának és a számítógéppel való tanulásnak ráadásul a diákok később, a munkahelyükön is hasznát látják majd, hiszen így nem fog gondot okozni nekik egy prezentáció elkészítése, vagy az, hogy utána nézzenek valaminek. A kormány idáig nem döntött arról, hogy hajlandó -e támogatni a Cassmate PC-k, vagy bármilyen iskolai informatikai rendszer széleskörű bevezetését, egyelőre az egy év tapasztalatait összegzik és a tanári képzési programot akkreditálják, de könnyen lehet, hogy, a szándéknyilatkozat ellenére, semmi sem lesz a dologból. 

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.