Csomagban árult
Majdnem egymilliárd dolláros bírságot kapott a Qualcomm
A kínai versenyhatóság szerint a chipgyártó megsértette a monopóliumellenes törvényt.
2015.02.11 05:30ma.huA kínai kormány 6,088 milliárd jenes (975 millió dolláros) büntetést szabott ki a Qualcomm-ra. A chipgyártónak azért kell fizetnie, mert a felügyeleti hatóság szerint megsértette a monopóliumellenes törvényt. A Nemzeti Fejlesztési- és Reformbizottság több mint egyéves vizsgálat után döntött a bírság kiszabásáról. A Qualcomm közölte: elfogadja a határozatot, és fizet. megéri, hiszen így - bizonyos kompromisszumokkal - nem kell változtatnia a jól bejáratott üzleti modelljén.
A Qualcomm bevételei nagy részét szabadalminak licenceléséből szerzi. A cég eddig „csomagban” árulta a technológiáit – ami azt jelentette, hogy a mobiltelefonokat és az azokba való chipeket gyártó cégeknek olyan szabadalmakat is meg kellett vásárolniuk, amelyekre valójában nincs is szükségük. A kínai hatóságok most arra kötelezték a gyártót, hogy külön, a drága „extrák” nélkül is tegye elérhetővé a 3G-s és 4G-s készülékek gyártásához szükséges technológiáit. A vállalat a licencelési tarifáit is leszállítja majd, hogy végre összhangba kerüljenek a megszokott iparági tarifákkal.
Steve Mollenkopf, a Qualcomm vezérigazgatója szerint vállalata a változtatásoknak köszönhetően tulajdonképpen „kedvezőbb helyzetbe” kerülhet Kínában. Szavait a Bloomberg gyorselemzése is alátámasztani látszik, amely szerint a bírság hírére 3,1 százalékkal emelkedett a cég részvényeinek értéke.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:44 Mesterséges kómában tartják Robert Fico-t
- 19:33 A társadalomban uralkodó feszültség miatt bárki merénylet áldozata lehet?
- 18:43 Fico testőrei kudarcot vallottak? - videó
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
- 17:46 Öt lövés dördült - túlélheti-e a reményletet Robert Fico? - videó
- 16:24 Megszólalt Orbán Viktor a Robert Fico elleni merénylettel kapcsolatban
- 15:39 Meglőtték Robert Ficót! - videók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06