Az okostelefonok tehetnek róla?
Sokaknak csupán a feneke tárcsázza a segélyhívót
Kiszámolták, hogy a segélyhívások közel negyven százalékát nem valós okból tárcsázzák, hanem az alsófertályok nyomják meg a segítséget nyújtani hivatott számkombinációkat.
2012.05.11 22:20ma.huEgy segélyhívóközpont telefonos ügyfélszolgálatán dolgozni valószínűleg nem kecsegtet túl sok mókával, sőt, ennél még árnyalatnyilag rosszabb is a helyzet, mivel a hívások majdnem felét az ülepek indítják. Ezek viszont bele sem szólnak a kagylóba, ami talán jobb is.
Mindeddig a véletlen hívások igencsak „indokoltak” voltak, a túl szűk ruhák, vagy a telefon mellé pakolt tárgyak megnyomhatták a gombokat, a „pattintós” telefonok korában pedig aligha fordulhatott ilyesmi elő. Mindazonáltal, napjainkban, mikor az okostelefonok világában élünk, a virtuális billentyűzeteket bizony nem mindig védi a zár. A probléma pedig pont a segélyhívások esetében gyakoribb, hiszen mindössze három szám és egy küldés gomb kell hozzá.

Az amerikai vészhelyzeti kommunikációs rendszer adataiból készült legfrissebb jelentés szerint hozzávetőlegesen a 10, 4 milliószor tárcsázott 911 esetében annak 38 százalékát okozták a fenekek által indított téves hívások, amely értelmében napi 10.700 tomporral „beszélhettek” a diszpécserek.
Noha ez első hallásra viccesnek tűnik, a valóságban sokkal nagyobb a probléma, hiszen a hívást fogadóknak azonosítaniuk kell, hogy aki betelefonált, miért nem szól a telefonba, esetleg éppen infarktusa van, és amiatt nem tud beszélni, vagy csupán egy farzsebben hagyott telefon „szórakozik”. Mindazonáltal, a felesleges hívások nagyban leterhelik a rendszert, és csökkentik a reakciókészséget.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:14 Elhunyt az Életrevalók című filmet ihlető arisztokrata
- 22:12 Megváltozik az ellenőrzés rendje a röszkei autópálya-határátkelőhelyen
- 21:08 Financial Times: Kínában járt a CIA igazgatója
- 20:48 Lelőttek két izraeli katonát az egyiptomi határnál
- 19:46 Erdogan harmadszor is letette az államfői esküt
- 18:40 Meteorológia: nagyon erős UV-B sugárzás várható vasárnap az ország nagy részén
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06