A közlekedési balesetek negyedét okozzák

Ideje betiltani a mobiltelefont a kocsikban

Dacára minden korábbi, a vezető figyelmét elterelő tevékenység korlátozásának, még mindig ezek felelnek a közutakon bekövetkezett balesetek egy igen jelentős részéért.

2011.07.08 10:35Szilágyi Szabolcs - ma.hu

Tegnap jelent meg az a tanulmány az Egyesült Államokban, mely az észak-amerikai ország közlekedési szokásait, azon belül is a közúti balesetek okait vizsgálta. A Governors Highway Safety Association (GHSA) által készített felmérés több mint 350, 2000 után készült baleseti jegyzőkönyvet vizsgált meg, a nonprofit alapokon nyugvó, a közlekedés biztonságának növelését célként kitűző társaság a közlekedési szabályok szigorításának hatásait kutatta. Elsősorban a modern kommunikációs készülékekre koncentrálva, hiszen ahogy Magyarországon, úgy az Egyesült Államokban is felismerték, hogy a vezetést megzavaró elektronikus eszközök, elsősorban a mobiltelefonok komoly problémát okoznak közlekedésbiztonsági szempontból.

De miért is okozhat gondot, ha rápillantunk a mobilra? Nos, elég csak tisztában lenni a fizika alaptörvényeivel. Egy 60 km/h-val haladó jármű másodpercenként nagyjából 17 métert tesz meg - ha csak egyetlen másodpercre is levesszük a szemünket az útról, akkor úgy tesszük meg ezt a 17 métert, hogy a távolság aktuális állapotáról semmilyen tudomásunk nincs. Kihajthat elénk egy biciklis, aki rosszul mérte fel autónk sebességét, az úttestre szaladhat egy önfeledten labdázó gyerek, átrohanhat az úttesten egy kóbor kutya - mind-mind olyan tényezők, amik balesetet okozhatnak.

Visszatérve a tanulmányhoz: a GHSA igazgatója, Barbara Harsha rávilágított, hogy az adatok szerint a közlekedési incidensek negyedéért az autóban levő elektronikus eszközök figyelemelterelő volta tehető felelőssé. „A témában eddig leírtak ellenére még mindig kevés a tudásunk e téren. Még több tanulmányra lesz szükség a jelenség jobb megismeréséhez és kezeléséhez.” - nyilatkozta Harsha, aki egyben azt is elárulta, hogy az SMS-ezés sokkal veszélyesebb, mint a beszélgetés.

Felemás trendet figyeltek meg a GHSA emberei a modern kommunikációs eszközök gépjárműben való használatával kapcsolatban. Ugyan a mobiltelefonok kézben tartott használatát tiltó rendelkezések felére csökkentették ilyen jellegű használatukat, azaz javítanák a statisztikát, addig az egyéb tevékenységek, mint az SMS írás, térképböngészés, internetezés megnövelte a telefonra irányuló figyelem mértékét. Ráadásul a jelentés szerint nincsen kimutatható különbség a kézben tartott telefonálás és a kihangosítóval vagy headsettel való kommunikálás között, egy baleset bekövetkezésének esélyét illetően. Arra vonatkozóan sem találtak meggyőző bizonyítékokat a szakemberek, hogy a telefonálás vagy az SMS-ezés tiltására hozott szabályozás csökkentené az ilyen szituációkból származó balesetek vagy sérülések számát (ez persze nem a tiltás feleslegességére, hanem szabályozásának elégtelenségére mutat rá).

Legnagyobb kockázatot a kezdő vezetők jelentik, éppen ezért a GHSA azt javasolja, hogy esetükben teljes mértékben tiltani kellene a mobiltelefon-használatot a közlekedésben részt vevő járműben; az SMS-ezést pedig minden vezetőre vonatkozóan betiltatná a szervezet. Jelenleg 30 államban van érvényben tiltás a tanulóvezetők telefonhasználatára, és 41 államban tiltják a kezdők autóban való SMS-ezését. Ugyanakkor ez utóbbit meglehetősen nehéz betartatni, állapította meg a tanulmány.

A felmérés megállapításait idehaza is megszívlelhetjük, hiszen a jelenség országhatároktól függetlenül létezik. Tartózkodjunk a kormány mögött a mobiltelefon használatától - inkább kelljen valakit visszahívnunk pár perccel később, mint hogy hiába várjon haza a család...

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.