Havazás
Lezárt utak Kelet-Romániában, korlátozások Székelyföldön
Fennakadásokat okoz a romániai közlekedésben a szélviharral párosuló erős havazás. A romániai Országos Meteorológiai Hatóság harmadfokú (vörös) figyelmeztetést bocsátott ki hétfőn 13 óráig a Kárpát-kanyartól délkeletre fekvő Vrancea, Buzau és Braila megyékre.
2014.12.29 10:15MTIA térségben az erős havazás és a viharos szél járhatatlanná tette az utakat. A meteorológiai előrejelzés szerint a délkelet-romániai térségben a lehulló csapadék helyenként meghaladhatja a 25-30 litert négyzetméterenként, a széllökések pedig a 90-95 kilométeres óránkénti sebességet is elérhetik. A három megye valamennyi országútját és Buzau megye valamennyi megyei útját is lezárták a hófúvások és a rossz látási viszonyok miatt. Szünetel a forgalom a Bukarestet a tengerparti Konstancával összekötő A2-es autópályán is a főváros és a Duna-híd közötti szakaszon.
A hóvihar által sújtott térségben kilenc vonatjáratot töröltek, három vonat pedig elakadt a nyílt mezőn képződött hótorlaszokban. Az ítéletidő a légi közlekedésben is fennakadásokat okoz. Bukarestből csak többórás késéssel tudnak felszállni a repülők, egyes járatokat pedig töröltek.
A székelyföldi Hargita megyében a 7,5 tonnát meghaladó járművek számára vezettek be korlátozást a Székelyudvarhelyt Csíkszeredával összekötő 13A jelzésű és a Csíkszeredából a Gyimesi-szoroson át Moldvába vezető 12A jelzésű országúton.
Erdélyben csak a székelyföldi Hargita és Kovászna megyében, Brassó megyében, illetve Maros, Beszterce és Máramaros megye hegyvidékein van érvényben elsőfokú (sárga) figyelmeztetés. A meteorológiai hatóság hótérképe szerint azonban a Magyarországgal határos megyéket és Szilágy megyét leszámítva csaknem mindenütt tíz centimétert megközelítő, a dél-erdélyi megyékben pedig ennél is több friss hóval kell számolni.
A román hatóságok arra figyelmeztetik az utazókat, hogy csak akkor induljanak el, ha nagyon szükséges. A havas utakon csak téli gumiabroncsokkal felszerelt járművek közlekedhetnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:10 KIM: a technikumok a legnépszerűbbek nyolcadik osztály után
- 15:02 Magyarország nevezetes fáit bemutató kiállítás nyílik a badacsonyörsi Folly Arborétumban
- 14:00 Nagy Márton: Magyarországnak szüksége van a kínai kapcsolatokra
- 13:30 Cannes - Tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap Meryl Streep a fesztivál megnyitóján
- 12:58 Kétnapos koreai kulturális fesztivált rendeznek Budapesten
- 12:10 DK: azonnal le kell állítani az összes akkumulátorgyár építését Magyarországon!
- 11:57 Létrejött Magyarország harmadik UNESCO-tanszéke
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06