Amerikában
Több tízmillió ember életét keseríti meg a téli vihar
Az előrejelzések szerint a havazás helyébe szerdán a rendkívüli, az erős széllökések miatt nehezebben elviselhető, az évszakban megszokottnál 18-45 fokkal hidegebb fagyok lépnek.
2014.01.22 07:21MTIEgy mintegy 1600 kilométeres, Kentuckytól Új-Angliáig terjedő frontvonalon indított új támadást az Egyesült Államok ellen a tél, a szerdára virradó éjszakára vastag hótakaróval borítva be az ország keleti felét.
A téli vihar több tízmillió ember életét nehezíti meg.
Az óránként 2-5 centiméterrel gyarapodó hóréteg vastagsága Washingtonban elérheti a 20, New Yorkban pedig több helyen a 30 centimétert is. A legnagyobb amerikai metropoliszban, ahol még napsütésben is gyakoriak közlekedési dugók, az autósok arra panaszkodtak, hogy a megszokott útvonalak megtétele a rendes idő három-négyszeresébe telik. A legsúlyosabb helyzet az éjszakai órákra a Boston és Philadelphia közötti, sűrűn lakott sávban alakult ki.
Kedden csaknem 3 ezer repülőjáratot töröltek és az előrejelzések szerint szerdán mintegy ezer újabb járat jut ugyanerre a sorsra.
Az ítéletidő eddig legkevesebb egy emberéletet követelt: egy autó megcsúszott, vezetője pedig szörnyethalt, amikor gépkocsija egy kamionnal ütközött Baltimore-tól mintegy 80 kilométerre északnyugatra.
New Jerseyben és Delaware-ben szükségállapotot hirdettek. Több államban keddhez hasonlóan szerdán is zárva maradnak az iskolák és a közhivatalok. Connecticut és Virginia lakosait arra figyelmeztették, hogy ne keljenek útra, ha nem feltétlenül szükséges.
Az előrejelzések szerint a havazás helyébe szerdán a rendkívüli, az erős széllökések miatt nehezebben elviselhető, az évszakban megszokottnál 18-45 fokkal hidegebb fagyok lépnek. A zord idő az újabb hideghullámok miatt a hét végéig is eltart majd.
Eközben a nyugati parti államokból a szokásosnál nagyobb melegről és súlyos aszályról érkeztek jelentések.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06