Majd jövőre
A Balatonnál elmaradnak a tűzijátékok
Elfújta a szél a balatoni tűzijátékokat.
2013.08.20 15:29MTIA kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt a Balatonnál elmaradnak az augusztus 20-ra tervezett központi tűzijátékok. A jelenlegi előrejelzés szerint a budapesti tűzijátékot és az egyéb rendezvényeket nem veszélyezteti semmi - jelentette be Balatoni Monika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára kedden délután Budapesten.
Az államtitkár, aki az állami ünnepi rendezvények biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs vezetője is, a sajtótájékoztatón azt mondta: a kormány az operatív törzs döntése nyomán az emberek biztonsága és a vagyoni kár elkerülése érdekében lemondta a hat balatoni helyszínre - Siófokra, Balatonlellére, Zamárdiba, Keszthelyre, Zánkára és Balatonfüredre - tervezett tűzijátékot.
A helyi önkormányzatoknak is azt javasolják, hogy az általuk szervezett tűzijátékot is csak megfelelő időjárási körülmények mellett tartsák meg - tette hozzá.
Balatoni Monika arra is kitért: a jelenlegi előrejelzés szerint a budapesti tűzijátékot és az egyéb rendezvényeket nem veszélyezteti semmi. Kérdésre válaszolva hozzátette: 18-19 óra között lesznek olyan adatok, amelyek alapján biztosan el lehet dönteni, megtartható-e a tűzijáték a fővárosban.
Közlése szerint a Balatonon jelenleg másodfokú viharjelzés van érvényben, a jelentős széllökések ott továbbra sem csökkennek, sőt óránkénti 60-80 kilométeres széllökések is előfordulnak.
A meteorológiai szolgálat tájékoztatása szerint folyamatosan erős széllökések várhatók, amelyek erőssége akár a 90 kilométert is elérheti, ezért a kijelölt biztonsági zónán belül nem tudják garantálni a biztonságos kivitelezést.
Balatoni Monika tájékoztatása szerint több balatoni helyszínen megrongálódtak a tűzijátékbombák, így már a technikai kivitelezés sem biztonságos.
Az uszályokat, amelyekről szintén rakétákat lőttek volna fel, az erős szél miatt nem engedi ki a siófoki kikötőből a Balatoni Hajózási Zrt. A többi balatoni programot megtartják, mert a szél azokat nem befolyásolja - fűzte hozzá.
Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy az M7-es autópályán a főváros irányában fokozott forgalomra számítanak már délután is. A katasztrófavédelem és a Budapesti Közlekedési Központ folyamatos tájékoztatást ad a forgalmi és időjárási helyzetről, a kormányzat pedig az augusztus20.kormany.hu weboldalon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 2:30 A GVH hat magyar véleményvezérrel és számos hirdető céggel szemben indított eljárásokat
- 1:30 OKF: a héten 11 vármegyében, csaknem 32 ezer hektáron gyérítik a szúnyogokat
- 0:54 Az eddigi legpontosabb madárcsaládfa szerint a madarak agymérete megnőtt az evolúció során
- 23:43 Az EB nyilvántartásba veszi a károsanyag-kibocsátás megadóztatását célzó európai polgári kezdeményezést
- 22:51 A MATE csaknem 3 milliárd forintból fejleszti a képzési infrastruktúráját
- 22:46 Vihar - Jelentős késések a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren
- 21:50 Brexit - Megkönnyíti a brit kormány az EU-állampolgárok végleges letelepedett státusának megszerzését
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06