Dobogóra esélyes?

Sutil: Nehéz lesz elől autózni

Adrian Sutil, a Force India német versenyzője nem bízza el magát Monza előtt, noha az egyik esélyesnek tartják a csapatát a dobogóra. Adrian remek hangulatban készült az Olasz Nagydíjra.

2010.09.07 17:24f1-live.hu

Adrian Sutil:

Belgiumban remek versenyhétvégénk volt, és ez az a valami, amire igazán szükségünk van a szezon második felében. A szabadedzés jól indult, az autót nagyon könnyű volt vezetni, és jól reagált a változtatásokra.

A kezdetektől fogva versenyképesek voltunk, és remekül zártuk a hétvégét. Egy nagyon izgalmas verseny után az ötödik helyen végeztünk. Úgy gondolom, hogy ez nagyjából a maximum volt, amit tehettünk. Elégedettek lehetünk, mert csak az egyik kihívónk végzett előttünk. Most Monza következik, amit már nagyon várok.

Bizakodó vagyok, mert az ehhez hasonló pályákon nagyon gyorsak tudunk lenni. Nagy esélyt jelent majd számunkra, hogy az időmérő edzés utolsó körében szerepeljünk, valamint pontokat szerezzünk.

Tavaly remek versenyt zártam Monzában. Negyedik lettem. Ez a legjobb eredményem eddig a Formula-1-ben.

Csodálatos lenne ismét elérni ezt. Természetesen hatalmas csata folyik a bajnokságban, így nem lesz könnyű dolgunk elől lenni, de biztos vagyok benne, hogy a csapat számára plusz lendületet jelentett a dupla pontszerzés Belgiumban, és nagyon optimistán utazunk Olaszországba.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.