Briatore 15 ezer eurós kártérítést is kap
F1: fellebbez a FIA Briatore felmentése ellen
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) hétfőn bejelentette, hogy fellebbezést nyújt be Flavio Briatore ügyében: a Forma-1-es Renault istálló korábbi csapatfőnökének a FIA által szeptemberben kirótt örökös eltiltását egy hete törölte egy párizsi bíróság.
2010.01.11 18:14MTIJean Todt FIA-elnök azt mondta, hogy a szervezet irányítói egyhangúlag döntöttek a fellebbezés mellett. Briatorét azért büntette meg a nemzetközi szövetség, mert bebizonyosodott, hogy a 2008-as Szingapúri Nagydíjon Nelson Piquet Jr. - elöljárói utasítására - szándékosan okozott úgy balesetet a 13. körben, hogy a biztonsági autó a pályára jöjjön, így a gyanúsan korán tankoló Fernando Alonso előnyre tett szert a riválisokkal szemben, és végül a futamot is megnyerte.
A Renault csapat kétéves, felfüggesztett eltiltást kapott, a volt főmérnököt, Pat Symondsot öt évre kizárták a FIA-rendezvényekről, Alonsót felmentették, és az istállótól még augusztus elején menesztett Piquet Jr.-t sem marasztalták el. Briatore mindvégig tagadta, hogy bármi köze lenne az ügyhöz, s végül bírósághoz fordult. A múlt keddi döntés nyomán 15 ezer eurós kártérítést is kap, bár eredetileg másfél millió eurót követelt. Symondsot szintén felmentették a büntetés alól, s ötezer eurós kártérítést ítéltek meg a javára.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:41 Elfogtak egy lengyel csalót Budapesten
- 17:40 A leendő északmacedón miniszterelnök az ország régi nevét akarja használni
- 17:00 Izraeli miniszter: erkölcsi vakság és történelmi bűn Izrael vezetőinek elítélése
- 16:39 A belgiumi Genti Egyetem megszakítja a kapcsolatokat három izraeli intézménnyel
- 16:35 A Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze elfogatóparancs kiadását kérte az izraeli miniszterelnök és a Hamász ellen
- 16:32 Engedélyt kapott Julian Assange, hogy fellebbezést nyújthasson be amerikai kiadatása ellen
- 16:31 Az iráni elnök és az iráni külügyminiszter is meghalt a vasárnapi helikopterbalesetben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06