Forma-1
Verstappen volt a leggyorsabb a bahreini teszt első napján
A 25 éves pilóta 157 kört tett meg a szahíri aszfaltcsíkon.
2023.02.23 19:16MTIA címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője futotta meg a leggyorsabb kört (1:32.837 perc) a Forma-1-es mezőny szezon előtti hivatalos tesztjének első napján, Bahreinben.
A 25 éves pilóta 157 kört tett meg a szahíri aszfaltcsíkon, ezzel magasan ő töltötte a legtöbb időt a pályán, és végül csaknem három századmásodperccel volt gyorsabb a másodikként záró, szintén kétszeres vb-győztes spanyol Fernando Alonsónál (Aston Martin).
A harmadik leggyorsabb köridőt az ugyancsak spanyol Carlos Sainz Jr. érte el a Ferrarival, negyedikként pedig csapattársa, a monacói Charles Leclerc végzett. Ami a Mercedes versenyzőit illeti, a hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton hatodik, honfitársa, George Russell pedig kilencedik lett a gyakorlás első napján.
Az első tesztnap alapján a Williams versenyképesebbnek tűnik, mint az előző években, a thaiföldi Alexander Albon hetedikként, az újonc amerikai Logan Sargeant pedig tizedikként zárt.
A mezőny pénteken és szombaton még tesztel Bahreinben, ahol jövő hétvégén a 22 futamos idény első fordulóját rendezik meg.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06