Forma-1
Magyar Nagydíj - Teltház lesz a jövő évi mogyoródi versenyhétvégén
Ilyen gyorsan még soha nem fogytak el a bérletek és a vasárnapi jegyek a viadalra.
2022.12.07 01:30MTIBiztosan teltház előtt rendezik majd meg jövő júliusban a 38. Forma-1-es Magyar Nagydíjat a Hungaroringen.
A mogyoródi versenypálya keddi hírlevele szerint ilyen gyorsan még soha nem fogytak el a bérletek és a vasárnapi jegyek a viadalra. A napijegyek értékesítése péntekre és szombatra hamarosan elkezdődik, így ilyen belépőkhöz még hozzá tudnak majd jutni az érdeklődők.
A hírlevélben kiemelték, hogy a stratégiai fejlesztési program keretében elkezdődik a létesítmény felújítása, melynek első lépéseként a közművek fejlesztése valósul meg, illetve új portaépületet, irányítási központot és ügyfélteret alakítanak ki. A közműfejlesztés keretében az ivóvíz-, a tűzivíz-, illetve a szennyvízhálózat, valamint az erősáramú hálózat fejlesztése, és új hálózat kiépítése történik majd, ezek mellett pedig megépül a gyengeáramú alépítmény rendszere is. Szintén a fejlesztés első ütemében újítják meg a Hungaroring főbejáratát, a portaépülettel szemben pedig kávézó nyílik, ide kerül a Hungaroring Shop is.
"2010-ben vettem át a Hungaroring irányítását, és gyakorlatilag azóta várunk erre a pillanatra" - idézte a hírlevél Gyulay Zsoltot, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatóját, aki hozzátette, az elmúlt években sem tétlenkedtek, a pálya átesett jónéhány "ráncfelvarráson", így törmelékfogó kerítés épült, a lelátókat folyamatosan karbantartották, 2016-ban pedig lecserélték az aszfaltcsík felső, úgynevezett kopórétegét.
"A Forma-1-ben zajló folyamatokat, az újonnan bekerülő pályákat látva azonban ez nem elég, ez tényleg az utolsó előtti pillanat, amikor elkezdhetjük a munkát. Azt látjuk, hogy a sok uniformizált pálya között egyre nagyobb értéke van a magyarhoz hasonló tradicionális helyszíneknek, és Budapest közelsége mindig is elképesztő vonzerőt jelent majd a Hungaroring számára, ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy az új pályák infrastruktúrája a miénknél sokkal magasabb színvonalú szolgáltatást tesz lehetővé" - hangsúlyozta Gyulay Zsolt.
Az idén 100 ezer néző szurkolta végig a helyszínen a Magyar Nagydíjat, a négy nap alatt pedig összesen 290 ezren látogattak ki a Hungaroringre.
A 38. Forma-1-es Magyar Nagydíjra július 23-án kerül majd sor.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:19 Megszólalt a hegymászó, aki utoljára látta Suhajda Szilárdot
- 8:48 Szabadulhat Galambos Lajos
- 8:40 Hatalmas ukrán veszteségről és megsemmisített Leopard tankokról tett bejelentést az orosz katonai szóvivő
- 8:35 Halálközeli élményéről vallott Gálvölgyi János
- 8:22 Átszakadt a Dnyeper gátja, óriási mennyiségű víz zúdul az ukrán települések felé - videó
- 8:12 Koszos, penészes tojásokat vont ki a forgalomból a NAV - videó
- 7:51 Országszerte zivatarokra figyelmeztetnek
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06