Forma-1

Magyar Nagydíj: érvényben marad Vettel kizárása

A Nemzetközi Automobil Szövetség elutasította azt a fellebbezést, amelyet az Aston Martin nyújtott be a Forma-1-es Magyar Nagydíj után.

2021.08.10 11:34MTI

A brit csapatot erősítő és másodikként célba ért Sebastian Vettelt ugyanis utólag kizárták, mert a járművében az előírt egy liternél kevesebb üzemanyag maradt. Az Aston Martin közölte, hogy az ellenőrök által mért mennyiség helytelen, mivel saját adatai szerint még 1,74 liter volt a tankban. Később aztán az istálló bejelentette, hogy mérnökei üzemanyagellátási hibát állapítottak meg az autóban, így valóban egy liternél kevesebb maradhatott a leintés után.

A FIA illetékesei hétfőn azt tudatták, hogy mivel az Aston Martin nem tudott meggyőző bizonyítékokat bemutatni, ezért nem rendelnek el újabb vizsgálatot.

A négyszeres világbajnok Vettel kizárása miatt a nyolc napja Mogyoródon eredetileg harmadik brit Lewis Hamilton lett a második helyezett a győztes francia Esteban Ocon mögött. A hétszeres vb-első Hamilton a pontverseny élére ugrott, de így már nem hat, hanem nyolc ponttal vezet a holland Max Verstappen előtt.

Az F1-es szezon augusztus utolsó hétvégéjén folytatódik a Belga Nagydíjjal.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.