Autósport
Forma-1 - Idén is elmarad a Kanadai Nagydíj
Az idei kanadai futamra június 13-án került volna sor.
2021.04.16 07:26MTIA tavalyi szezon után idén is elmarad a Forma-1-es Kanadai Nagydíj a koronavírus-járvány miatt.
A montreali egészségügyi hatóságok megállapították, hogy a verseny megrendezése még szurkolók jelenléte nélkül is komoly veszélyt jelentene a fertőzés terjedése miatt, ugyanis a külföldről érkező csapatok tagjai nagyon sok emberrel, például több száz önkéntessel kerülnének kapcsolatba a versenyhétvége során.
Az idei kanadai futamra június 13-án került volna sor.
"Amennyiben ebben az évben nem tudjuk megrendezni a viadalt, jövőre mindenképpen meg kell tartanunk, mert nagyon fontos számunkra" - nyilatkozta Valerie Plante, Montreal polgármestere ezen a héten a La Presse című lapnak.
A Kanadába érkezőknek a jelenlegi szabályok szerint két hétig karanténba kell vonulniuk, ugyanakkor a montreali verseny előtt egy héttel még Azerbajdzsánban köröz majd a mezőny. Komoly gondot jelent az is, hogy a sorozat tulajdonosai hatmillió dolláros kompenzációt várnak el a szervezőktől, amennyiben nem engednek be nézőket a futamra.
Az Autoweek című szaklap értesülései szerint Törökország lehet a beugró Montreal helyére, ám a világjárvány miatt jelenleg ott sem biztos, hogy június közepén fogadni tudják a száguldó cirkuszt.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:54 AI és VUCA - elhozzák a világ végét, de nem úgy, ahogyan a legtöbben várnák
- 16:12 Pszichedelikus szertartások a hatalmi elitnek - Titkos drogtermet tártak fel Peruban
- 14:40 Csak a bálnák tudják, hogy 53 év után hova zuhant vissza a Földre a szovjet űreszköz
- 12:29 Trump üdvözli Putyin béketárgyalási javaslatát
- 10:27 Meteorológia: megdőlt a hajnali hidegrekord szombaton
- 8:25 Macron visszautasítja Putyin javaslatát
- 6:11 Az orosz elnök közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06