Forma-1
Elgázolta egy autó, állkapocstörést szenvedett Fernando Alonso
Kerékpáros edzés közben történt a baleset.
2021.02.12 13:10MTIÁllkapocstörést szenvedett Fernando Alonso, a Forma-1-es Alpine istálló kétszeres világbajnok versenyzője a csütörtöki balesetben, amikor kerékpáros edzés közben elütötte egy autó.
A francia csapat pénteken közleményben azt írta, a 39 éves spanyol pilótát egy svájci kórházban már meg is műtötték, az orvosok elégedettek az állapotával, ugyanakkor 48 órán keresztül még megfigyelés alatt tartják.
Az Alpine szerint néhány nap nyugalom után Alonso tovább folytathatja az edzéseit és a felkészülést az idei szezonra, visszatérése nincs veszélyben.
A 2005-ös és a 2006-os esztendő F1-es világbajnoka 2018 végén távozott az F1-ből, tavaly indult a Dakar-ralin, de kipróbálta már magát az egyesült államokbeli IndyCar sorozatban is, a legendás 24 órás Le Mans-i viadalt pedig 2018-ban és 2019-ben is megnyerte.
Alonso az idén tér vissza az F1-be, amelynek idénye március 28-án, Bahreinben kezdődik.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06