F1
Magyar Nagydíj - Magyarország csatlakozott az ENSZ közlekedésbiztonsági programjához
A világon évente még mindig 1,3 millió ember veszíti az életét közlekedési balesetben.
2019.08.02 06:23MTIMagyarország csatlakozott az ENSZ által létrehozott közlekedésbiztonsági programhoz - jelentette be csütörtökön a Forma-1-es Magyar Nagydíj helyszínén Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.
A miniszter kiemelte, a csatlakozással Magyarország azt vállalta, miszerint a közlekedésbiztonság területén olyan akciókat hajt végre, amelyekkel elérhetővé válik az a cél, hogy 2050-re Európában egyáltalán ne történjen halálos kimenetelű közlekedési baleset.
"A programban való részvételünk három elemre osztható, egyrészt a rendőri eszközök alkalmazására, másrészt a technológiai fejlesztésre, harmadrészt pedig az oktatásra, képzésre, tudásátadásra" - mondta Palkovics László. Hozzátette, negyedik elemként a közlekedésben még kezdetlegesebb szinten álló - például afrikai - országoknak szintén oktatással kíván segíteni Magyarország.
A miniszter emlékeztetett arra, hogy a világon évente még mindig 1,3 millió ember veszíti az életét közlekedési balesetben, ennek jelentős része Európára korlátozódik, és a fiatalabb, kevesebb rutinnal rendelkező autóvezetőket érinti.
Magyarország a program finanszírozásában 30 ezer dollárral vesz részt, és a miniszter kiemelte, hogy az elmúlt 20 évben Magyarországon jelentősen sikerült csökkenteni a közlekedési balesetekben elhunytak számát, ráadásul az idei év első felében a valaha volt legkevesebb, 220 halálos áldozatot követelő szerencsétlenség történt.
A magyar csatlakozásról Palkovics László tájékoztatása szerint először Jean Todttal, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnökével állapodtak meg a francia sportvezető legutóbbi magyarországi látogatása alkalmával, a globális programot az ENSZ és a FIA közösen irányítja.
Todt videoüzenetben köszönte meg Magyarország támogatását, míg a Forma-1-es versenyzők közül többen is szintén rövid videofelvételen gratuláltak a csatlakozáshoz.
Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta, a vállalat az elmúlt kilenc évben mindent megtett azért, hogy a mogyoródi pálya ne csak a Forma-1-es rendezés miatt legyen híres, hanem a társadalmi szerepvállalásáról is.
"A nyílt napjainkon tavaly 528 autós és 842 motoros vett részt, ők így biztonságosan, szervezett keretek között tudták feszegetni a maguk és járműveik határait, míg a vezetéstechnikai tanpályánk immár 21 éve működik" - emelte ki Gyulay Zsolt.
A sajtótájékoztatón mutatták be a hétvégi 34. Magyar Nagydíj trófeáit is. Az egyenként nagyjából három hónap alatt elkészült, 19. századi stílusú vázákra a Hungaroring pályarajza, egy távolkeleti minta, valamint platina díszítés került.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
- 14:21 Perui drogkereskedőt fogtak el egy nógrádi fesztiválon
- 12:25 Zsigó Róbert: elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
- 8:26 Vihar - OKF: zajlik a károk felszámolása országszerte
- 6:19 Állatkínzásért jogerősen két év börtönre ítélték a csöngei osztrák állatszaporítót
- 22:17 Elfogultság miatt meg kell ismételni az elsőfokú eljárást a a Hableány balesete ügyében
- 20:16 MSZP: a társadalom negyven százaléka a létminimum alatt él
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06