Forma-1

Azerbajdzsáni Nagydíj - Bottas nyert, ismét kettős Mercedes-siker

Valtteri Bottas, a Mercedes finn pilótája végig vezetve megnyerte a vasárnapi Azerbajdzsáni Nagydíjat, a Forma-1-es idény negyedik futamát.

2019.04.28 16:00ma.hu

A pályafutása ötödik győzelmét elérő Bottas mögött csapattársa, a címvédő és ötszörös világbajnok brit Lewis Hamilton lett a második. Korábban még soha nem fordult elő, hogy egy csapat a szezon első négy versenyén dupla sikert aratott, erre most először a Mercedes volt képes.

Bakuban a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája végzett a harmadik helyen.

Pierre Gasly, Robert Kubica és Kimi Räikkönen csak a bokszutcából kezdhette meg a versenyt büntetés miatt. A rajt utáni pillanatokban Bottas nagy csatában őrizte meg első helyét Hamiltonnal szemben, és Vettel is maradt a harmadik pozícióban. A futamot a nyolcadik helyről kezdő Charles Leclerc a 11. körben már negyedik volt.

A kerékcseréket követően visszaállt a korábbi sorrend, egy kivétellel: hosszú ideig Leclerc vezetett, mert lendületét látva csapata halogatta az abroncsok cseréjét. A Ferrari taktikusai némileg elszámították magukat, mert a monacói versenyző előnye fogyni kezdett, majd a 32. körben Bottas, aztán Hamilton is megelőzte őt. Leclerc a hatodik helyre tért vissza, és végül ötödikként zárt, de mivel ő érte el a verseny leggyorsabb körét, pluszpontot kapott.

A hajrában Hamilton látótávolságban volt, de nem adódott esélye megelőzni csapattársát. Hamilton 138., Vettel pedig 113. alkalommal állhatott dobogóra.

A Forma-1-es világbajnoki sorozat két hét múlva Barcelonában folytatódik.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.