F1

Bahreini Nagydíj - Leclerc első pole pozíciója

Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája nyerte a Forma-1-es Bahreini Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az első helyről.

2019.03.30 19:17MTI
hirdetés

A 21 éves versenyzőnek ez pályafutása első pole pozíciója az F1-ben, ráadásul megjavította csapattársa, a négyszeres világbajnok német Sebastian Vettel tavaly futott szahíri körrekordját.

Leclerc az időmérő harmadik szakaszában előbb ezredmásodpercre azonos időt ért el, mint 2018-ban Vettel, majd az utolsó pillanatokban tovább tudott javítani, s végül 1:27.866 perces idővel szerezte meg az első rajtkockát.

Vettel a második helyen zárta az időmérőt, míg a harmadik hely az ötszörös vb-győztes, címvédő Lewis Hamiltoné, a Mercedes brit pilótájáé lett.

Az 57 körös Bahreini Nagydíj vasárnap 17.10 órakor kezdődik.

A teljes rajtsorrend:

1. sor:
Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
Sebastian Vettel (német, Ferrari)

2. sor:
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
Valtteri Bottas (finn, Mercedes)

3. sor:
Max Verstappen (holland, Red Bull)
Kevin Magnussen (dán, Haas)

4. sor:
Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren)
Romain Grosjean (francia, Haas)

5. sor:
Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo)
Lando Norris (brit, McLaren)

6. sor:
Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault)
Alexander Albon (thaiföldi, Toro Rosso)

7. sor:
Pierre Gasly (francia, Red Bull)
Sergio Perez (mexikói, Racing Point)

8. sor:
Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso)
Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo)

9. sor:
Nico Hülkenberg (német, Renault)
Lance Stroll (kanadai, Racing Point)

10. sor:
George Russell (brit, Williams)
Robert Kubica (lengyel, Williams)

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.