Német Nagydíj
Átdolgozott gumikkal készül a Pirelli
A módosítás hátterében az áll, hogy az acélszalag könnyebben és jobban melegszik fel, mint a kevlár, ez a hőmennyiség aztán átterjed a futófelületre, ezért a gumi a túlmelegedés miatt szétfoszlik vagy szétrobban.
2013.07.02 11:29MTISajtóértesülés szerint a hétvégi Német Nagydíjra átdolgozza az abroncsokat a Forma-1 kizárólagos gumiszállítója, a Pirelli.
A The Telegraph című brit napilap kedden arról írt, hogy az olasz cég a gumi belső falán kevlárra cseréli az eddigi acélszalagot.
Ezt a módosítást a Pirelli már nagyjából egy hónappal ezelőtt, a Kanadai Nagydíjat megelőzően is elvégezte, akkor azonban a csapatok nem tudtak megegyezni egymással a megváltoztatott gumik használatáról, a Ferrari, a Lotus és a Force India ugyanis nem akarta ezeket feltenni az autóira.
A múlt vasárnapi Brit Nagydíjon történt négy bal hátsó és egy bal első defekt nyomán aztán a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) úgy döntött, az átdolgozott gumikat akkor is használhatják az istállók, ha ebbe nem mindegyik egyezik bele.
A módosítás hátterében az áll, hogy az acélszalag könnyebben és jobban melegszik fel, mint a kevlár, ez a hőmennyiség aztán átterjed a futófelületre, ezért a gumi a túlmelegedés miatt szétfoszlik vagy szétrobban. Azt ugyanakkor még mindig nem lehet tudni, hogy Silverstone-ban ez a jelenség okozta-e a defekteket.
A Pirelli hétfő óta vizsgálja a lehetséges okokat, szerdán pedig a Német Nagydíj helyszínén, a Nürburgringen tárgyal az ügyben. A versenyzők nem zárták ki azt sem, hogy bojkottálják a világbajnoki futamot, ha addig nem történik változás a gumiproblémákkal kapcsolatban.
A vasárnapi német futam után három héttel Magyarországra látogat a Forma-1 mezőnye.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:12 Hajóbaleset Verőcénél - Újabb áldozat holttestét találták meg
- 17:11 Lantos Csaba: a jövő a zöldenergiáé
- 16:10 Csökkent a Baidu kínai internetes cég negyedéves nyeresége
- 15:09 Csaknem 150 millió forintos fejlesztés indul Medgyesegyházán
- 14:24 Jávorszarvas ugrott be egy krakkói gimnázium ablakán
- 13:21 Letartóztatták az orosz vezérkari főnök egyik helyettesét
- 12:20 Szerb elnök: a srebrenicai ENSZ-határozat Pandora szelencéjét nyitotta meg
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06