Malajziai Nagydíj
Vettel nyert, kettős Red Bull-siker
A világbajnoki címvédő Sebastian Vettel, a Red Bull német pilótája nyerte az idei Forma-1-es szezon második futamát, a vasárnapi Malajziai Nagydíjat, ezzel a vb-pontversenyben is az élre állt.
2013.03.24 11:13MTIA 25 éves, háromszoros vb-győztes versenyző mögött csapattársa, az ausztrál Mark Webber végzett a második, Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája pedig a harmadik helyen. Vettel pályafutása 27. futamgyőzelmét aratta.
A versenyt szemerkélő esőben, nagyrészt száraz pályán kezdhették meg a pilóták. Az élről induló Vettel tökéletesen kapta el a rajtot, Felipe Massa és Fernando Alonso igyekezett tapadni rá, az ötödik helyről startoló Webber azonban meglepte a két ferrarist, és a második kanyarban megelőzte őket.
Alonso autójának első szárnya ekkor már lógott, a pályafutása 200. futamán résztvevő spanyol pilóta a második kanyarban összeért Vettel Red Bulljával, ekkor sérült meg az első légterelője. A második kör elején, a célegyenesben aztán eltört és leszakadt az autóról az első szárny, ezzel a spanyol versenyző számára véget ért a nagydíj. Az első hat sorrendje így Vettel, Webber, Massa, Hamilton, Jenson Button (McLaren), Nico Rosberg (Mercedes) volt.
Vettel a hatodik körben járt először a boxban, és ugyanígy tett Massa is, mindketten száraz pályára alkalmas gumit kaptak. Egy körrel később Webber és Hamilton is cserélt, és ekkorra már a mezőny nagy része túl volt a kiállásokon. A 10. körben Webber, Vettel, Hamilton, Rosberg, Button, Nico Hülkenberg (Sauber), Massa, Romain Grosjean (Lotus), Sergio Perez (McLaren), Kimi Räikkönen (Lotus) volt az első tíz sorrendje.
A következő tíz körben az élmezőnyben nem történt helycsere, majd a 20. körben Webber érkezett ismét a boxba, egy körrel később Massa és Grosjean, majd Hamilton és Button, illetve Vettel és Rosberg cserélt kereket. A kiállások után maradt a Webber, Vettel, Hamilton, Rosberg sorrend az első négy helyen.
A versenytáv felének eléréséig nem változott az állás, majd a 31. körben Hamilton, eggyel később Webber, illetve Vettel is a boxban járt. A vb-címvédő csak a negyedik helyre tudott visszajönni, az élen az eggyel kevesebbszer kiálló Button állt. Utóbbit a 35. kör elején megelőzte Webber, majd Hamilton is, Button pedig behajtott a boxba, a szerelők azonban elrontották a kerékcseréjét, a jobb első abroncsot nem sikerült rögzíteniük, így a brit elbukta a lehetőséget a jó pozíció megszerzésére.
Vettel a 39. kör elején a célegyenesben megelőzte Hamiltont, és visszavette a második helyet, a brit pedig 14 körrel a leintés előtt ismét kiállását. Őt Vettel és Rosberg követte, majd az élről Webber is kiállt, és egy hajszállal Vettel elé jött vissza a pályára. A Red Bull két pilótája nagy csatába kezdett egymással, tíz körrel a verseny vége előtt pedig Vettel egy nagyon erőszakos manőverrel átvette a vezetést, majd a célba érkezésig megőrizte az első helyet.
A vb-pontversenyben két futam után Vettel mögött az ezúttal hetedikként záró Räikkönen lett a második, Webber pedig a harmadik.
A szezon április 14-én, a Kínai Nagydíjjal folytatódik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:41 Elfogtak egy lengyel csalót Budapesten
- 17:40 A leendő északmacedón miniszterelnök az ország régi nevét akarja használni
- 17:00 Izraeli miniszter: erkölcsi vakság és történelmi bűn Izrael vezetőinek elítélése
- 16:39 A belgiumi Genti Egyetem megszakítja a kapcsolatokat három izraeli intézménnyel
- 16:35 A Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze elfogatóparancs kiadását kérte az izraeli miniszterelnök és a Hamász ellen
- 16:32 Engedélyt kapott Julian Assange, hogy fellebbezést nyújthasson be amerikai kiadatása ellen
- 16:31 Az iráni elnök és az iráni külügyminiszter is meghalt a vasárnapi helikopterbalesetben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06