Ferrari ötletek
Kiskaput talált a Ferrari a motorszabályokban?
Német lapértesülések szerint a Ferrari egy, a motorszabályokban elbújtatott kiskaput kihasználva, hozzávetőlegesen 25 extra lóerőt nyert a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj után elvégzett módosításokkal.
2008.05.16 12:17f1vilag.huA jelenlegi szabályok egyértelműen kimondják, hogy csak abban az esetben lehet módosítani a motorokon, ha azzal növelik az egységek megbízhatóságát.
A német Bild c. lap azonban úgy tudja, hogy a Ferrari korábban elvégzett, a megbízhatóságot is javító módosításai, körülbelül 25 lóerős teljesítmény-növekedést eredményeztek. Az olaszok egyik, magát megnevezni nem kívánó szakembere elhintette, csapata új olajrendszere sokkal jobban működik, "gyorsabb az áramlás, ami nagyobb teljesítményt eredményez".
A Ferrari sajtószóvivője, Luca Colajanni azonban megerősítette, hogy csapata mindent a szabályok szerint végez, azok határait súrolva. A szabályok azt is kimondják, hogy az összes módosítást, melyet a motorokon elvégeznek, minden csapat számára elérhetővé kell tenni. Eddig azonban senki nem élt a feljelentés lehetőségével, pedig a Ferrari az Ausztrál-, és a Maláj Nagydíj között végezte el az ominózus "beavatkozást".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:03 Huszonkét hajó semmisült meg egy tűzben Horvátországban
- 11:13 Tűz egy hajdúhadházi iskolában
- 10:23 Anya és gyermeke elgázolása miatt ítéltek el egy idős férfit Hajdú-Biharban
- 10:10 Megtámadtak egy rabszállító furgont Franciaországban - halottak
- 9:57 Varga Mihály: Magyarország nem fogadja el a migránskvótákat
- 8:34 Félmillió hektárt újravetnek Oroszországban a fagykárok miatt
- 7:52 Három ember meghalt egy kamion rakterében az M1-es autópályán
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06