Bianchi többet akar

Bianchi versenyezni is szeretne az F1 mellett

Jules Bianchi valószínűleg versenyezni is fog a Force Indiában idén betöltött tartalékos-pilótai szerepe mellett.

2012.02.06 11:59ma.hu

A francia az elmúlt két évben a Forma-1 előszobájának tekinthető GP2-es sorozatban küzdött, ahol a harmadik helyet kaparintotta meg 2010-ben és 2011-ben is.

Bianchi legalább kilenc versenyhétvégén kap lehetőséget, hogy a pénteki napokon a Force India autóját hajtsa, de a Ferrari által protezsált 22 éves tehetség előreláthatólag egy, a Forma-1-en kívüli sorozatban is megmérettetik idén.

„Dolgozunk rajta” – mondta Bianchi. „Egyelőre nem vagyunk biztosak benne, hogy hol, de megpróbálok egy másik programban is részt venni.”

Bianchi menedzsere, Nicolas Todt azt nyilatkozta az AUTOSPORT-nak, hogy egy versenyzői szerződés nagyban segítené pártfogoltját abban is, hogy Forma-1-es kötelezettségeinek eleget tegyen.

„Úgy gondolom, Jules-nak nagyon fontos, hogy vezessen, hogy versenyezzen” – mondta Todt. „Legalább kilenc (verseny hétvégi) péntek jónak mondható, de nem jelent sok kilométert. A Ferrarival és a Force Indiával karöltve más lehetőségek után is kutatunk.”

Habár Bianchi és Todt nem tették közzé, hogy a francia végül melyik sorozatban találhatna magának helyet, a GP2-be való visszatérés nem valószínű, figyelembe véve a „kicsik” edzéseinek és futamainak – időbeli – közelségét a Forma 1-es eseményekhez a versenyhétvégéken.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.