Súlyos "érv"-ek

Az érszűkület mintegy 400 ezer embert érint hazánkban

A Magyar Hypertonia Társaság által, az EGIS Gyógyszergyár Nyrt. támogatásával útjára indított EReink Védelmében (ÉRV) program első vizsgálati eredményei egyértelműen megmutatják, hogy a perifériás érbetegség, közismert nevén az érszűkület, a súlyos szívinfarktus vagy szélütés előrejelzője. A régiónként vizsgált adatok utalnak a tünetmentes érszűkület és a halálozás összefüggésére is.

2008.03.27 16:30ma.hu

(Ezt mutatja egyébként az is, hogy a tavaly őszi III. Magyar Kardiovaszkuláris Konszenzus kongresszus a perifériás érbetegséget önmagában is nagy szív- és érrendszeri kockázatot jelentő betegségnek sorolta be (ilyen pl. még a cukorbetegség, vagy az ismert koszorúérbetegség és a veseelégtelenség), illetve a kóros boka/kar index pedig önmagában is jelzi a kardiovaszkuláris tünetektől mentes, nagy kockázatú állapotot.) 

A több mint 13 ezer feldolgozott adatlap kiváló lehetőséget adott arra is, hogy hazánkban először területi eloszlás alapján is megvizsgáljuk e betegség előfordulását. A kapott adatok alapján elmondható, hogy az előfordulás területileg korántsem egyenletes. A leginkább érintett régiók az Észak-magyarországi és a Közép-magyarországi, a legkisebb előfordulást pedig Nyugat-dunántúli és a Dél-alföldi régióban tapasztaltak. A különbség váratlanul markáns, a regionálisan legmagasabb előfordulási arány majdnem kétszerese a legalacsonyabbénak! (Dél-alföldi régió 10% vs. 

Észak-Magyarországi Régió 19%) Az adatokból adódó talán leglényegesebb összefüggés, hogy a tünetmentes perifériás érbetegség gyakorisága egyértelműen a magas korai és időskori halálozású régiókban a legmagasabb. Az eddigi adatok alapján úgy tűnik, Magyarországon is igazolható a nemzetközi irodalomban már leírt összefüggés, a felismerés és kezelés nélküli betegek életkilátásának drasztikus csökkenéséről (közel egyharmaduk 5 éven belül meghal). Végezetül érdemes szót ejteni a kockázati tényezők között tapasztalt összefüggésekről is. 

Több mint ötezer (5177) vizsgálatba került személy adatainak feldolgozás után látható hogy a tünetmentes perifériás érbetegség kialakulása során a dohányzás, a cukorbetegség, a magas testömegindex és vérnyomás valamint a már lezajlott szívinfarktus a kiemelendő rizikófaktorok. A dohányzás közel megháromszorozza, a már lezajlott szívinfarktus pedig megduplázza, de a magasvérnyomás (>140/90 Hgmm) és cukorbetegség is kb. másfélszeresére növeli a betegség kialakulásának esélyét.

Az ÉRV program 2008. évre tervezett munkája során – a már ismertetett vizsgálat folytatásán túl – nagy hangsúly helyez a szakemberek képzésére. Az orvosok vonatkozó ismereteinek bővítése mellett, mivel a kikérdezésben és a megfelelő vizsgálat elvégzésében az orvos mellett tevékenykedő szakdolgozóknak (asszisztensek, nővérek, stb.) is oroszlánrésze van, a szervezők az ő további képzésükre, illetve motiválásukra is koncentrálnak. 

Az elmúlt évi képzési sorozat végére országszerte ezer nővér és asszisztens szerezte meg az érszűkület elleni eredményes küzdelemhez szükséges tudást, így idén a már megszerzett tudás kamatoztatásra helyezik a majd a hangsúlyt. Természetesen a nagyközönség tájékoztatása továbbra is központi kérdés, hiszen egy hosszú ideig tünetmentes betegség esetében nélkülözhetetlen az érintett kezdeményezése: az orvoshoz fordulás. 

A programmal kapcsolatos tudnivalókat összefoglaló, www.ervprogram.hu címen elérhető honlap, valamint az ország bármely részéből helyi tarifával hívható (06) 40/918-020 számú információs vonal egyaránt megújult és kibővített tartalommal jelentkezik hamarosan. A szervezők a médián keresztül történő tájékoztatást is folytatják, amiben új elemként a helyi adatokon és tapasztalatokon alapuló, a helyi és regionális médiában történő információs munka is hangsúlyos szerepet kap majd.

A boka/kar index mérésről: Az érelmeszesedés megállapítása általában beavatkozással járó (ún. invazív) diagnosztikus eljárásokon alapul, ami alól a végtag artériák képzik az egyik kivételt. Ezeken az érterületeken már tünetmentes állapotban is lehetőség van az érbetegség megállapítására, ezért a szív- és érrendszeri események megelőzésében fontos szerepet játszanak.
 
A diagnózis alapja az ún. „boka/kar index mérés”, ami egy egyszerű, fájdalommentes, beavatkozással nem járó műszeres vizsgálat. Ennek során vérnyomásmérő és ultrahangos Doppler- mérőfej (ezen keresztül hallható a vér lüktetése, ami pontosabb mérést tesz lehetővé) segítségével megmérik a vérnyomást mindkét felkaron, valamint lábakon a boka magasságában. E kapott értékeket elosztják egymással (boka/kar) és ez adja az index pontos értékét. Amennyiben az alsó végtagon mért vérnyomás alacsonyabb, az érszűkület diagnosztizálható. 

A mostani vizsgálatban: 

  - ha az érték normális (index 1-1,3 között), 5 év múlva hívják vissza-- kontrollvizsgálatra,

  -  ha 0,9--  < index <1, akkor 1 év múlva egy újabb vizsgálat következik és az állapotromlástól függően átsorolása következő két csoport valamelyikébe, 

  - amennyiben az index értéke ≤0,9,-- évente végzendő kontrollvizsgálatot is előírnak, 

  - ha a kapott index-- érték <0,8, angiológiai vagy érsebészeti vizsgálatra is kerül a beteg.

prev[2/2]
  1. 1. oldal
  2. 2. oldal

Kapcsolódó írások:

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.