Milyen hatása van az emberi szervezetre?

Az Aloe Vera titkai!

Évezredek óta ismert gyógynövény azokon a vidékeken, ahol őshonos. a pozsgás növények között a liliomfélékhez tartozik. Kiemelkedő a sejtregeneráló hatása. ebből származik az, hogy a bőrünkre gyakorolt egyedüli hatása közismert

2010.09.08 16:00ma.hu

A szervezetünket kb. 350 féle vegyület alkotja, ebből 240 féle megtalálható az Aloéban. Ami a legcsodálatosabb benne, hogy ezeknek az alkotórészeknek az egymáshoz viszonyított aránya a lehető legjobban igazodik szervezetünk igényeihez.

Azt még a legrafináltabb gyógyszervegyészek is elismerik, hogy ilyet mesterségesen nem tudnak előállítani.

Vastag húsos leveleinek belsejében található zselés anyaga gyógyhatású, ami azonban a levegő oxigénjével érintkezve kedvező tulajdonságait néhány órán belül elveszíti.

Ezért volt régóta csak ott ismert, ahol őshonos, mert frissen tudták felhasználni.

Azonban kifejlesztettek egy stabilizációs eljárást, aminek eredményeképp az Aloe Vera jótékony hatású nedve bárki számára hozzáférhető.

Az Aloe Vera hatásai

1. Kiemelkedő a sejtregeneráló hatása. Ebből származik az, hogy a bőrünkre gyakorolt egyedüli hatása közismert. Behatol az emberi szövet legmélyebb részéig, így kiválóan használható kozmetikai célokra ránctalanító, bőrmegújító, fiatalító hatása miatt.

2. A regeneráló, sebgyógyító hatása rendkívül jól érvényesül sérülések esetén, legyen a kiváltó ok égés, vágás, horzsolás, harapás, műtét vagy bármi. Megöli a baktériumokat, vírusokat és gombákat, ezáltal erős fertőtlenítő, fertőzésgátló, gyulladáscsökkentő hatása.

Az Aloe sejtmegújító hatása belsőleges fogyasztás esetén is érvényesül. Hámsejtek a testünk belsejében is vannak, ezek borítják üreges szerveink belső felületét. Ezért vált be kiválóan gyomorfekély, a vastagbél fekélyes, gyulladásos elváltozásai, székrekedés esetén.

3. Normalizálja a táplálék emésztőrendszerben történő áthaladásának idejét, tökéletesíti az emésztést, javítja a táplálék felszívódását.

4. Természetes (növényi) összetételének köszönhetően egészséges élettani állapotban tartja a testet, lehetőséget teremt a szervezetnek, hogy kijavítsa saját magát.

Immunrendszerre kifejtett jótékony hatása a vékonybélben zajlik.

Enzim és rosttartalma révén megtisztítja a vékonybél felszívó felszínét. A kesztyűujj-szerűen kidomborodó bélbolyhocskák közül eltávolítja az oda letapadt zsírban oldott vegyszermaradványokat.

Ezáltal a vékonybél felszívó felszíne visszanyeri eredeti nagyságát. Ezt a hatást ez idáig semmilyen más gyógynövény esetében nem tapasztalták meg, nincs más tisztító kúra, ami ilyen kíméletesen és hatékonyan meg tudná tisztítani a vékonybél felszívó felszínét.

Mivel az immunrendszerünk sejtjeinek kb. 70 %-a a belek falában található, az Aloe közvetlenül el tudja látni az immunsejteket a benne található tápanyagokkal. Így helyzetbe hozza az immunrendszert, hogy hatékonyabban működhessen.

Készítsünk Aloe vera italt házilag!

Ha adalékanyagoktól mentes Aloe vera italt szeretnénk inni, akkor mixeljük házilag!

Az aloe zseléje nem csak nedvességgel teli, hanem vitaminokkal, ásványi anyagokkal, enzimekkel, fehérjékkel, szénhidrátokkal és aminosavakkal is.

Így készítsük:

1. Vágjunk le egy tetszőleges méretű darabot az egyik megtisztított levélből. Az általunk levágott levél kb. 6 cm széles és 20 cm hosszú volt.

2. Vágjuk le a levéldarab éleit.

3. Daraboljuk fel a levelet több részre, és hámozzuk le a maradék külső részeket. Könnyebb pontosan dolgozni, ha több kisebb darabot kell hámoznunk.

A levél külső bőrszövete alatt van az aloe-latex, amely sárgás színű, nyúlós állagú anyag; ezt próbáljuk a bőrszövettel együtt eltávolítani.

4. Ha ilyen szép tiszta, áttetsző zselé-darabokat kapunk, akkor jól sikerült a hámozás. Az aloe darabokat folyóvíz alatt mossuk meg, hogy a latex-maradványokat eltávolítsuk a felületéről.

5. A tenyérnyi méretű Aloe-vera levélből hámozás után 70 grammnyi tiszta aloe gélt kapunk.

6. A zselédarabokat tegyük edénybe és fele mennyiségű ásványvízzel turmixoljuk össze, hígítás nélkül ugyanis a gél használhatatlan hab lesz.

Ne alkalmazzunk csapvizet a klór és egyéb fertőtlenítőszerek miatt. A kész turmix kb. 30 perc alatt letisztul.

Így friss aloe ital születik. Hűtőben tartva néhány napig fogyasztható!

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.