Mikor optimális elkezdeni a fogszabályozást?

Tegyünk a szép mosolyért! Óvjuk gyerekeink fogait!

Bár a fogszabályozás bármely életkorban képes szebbé tenni egy mosolyt, mégis létezik egy optimális időszak a kezelés megindítására.

2010.03.22 07:38orvostkeresek.hu

Az ebben az életkorban elkezdett szabályozás garantálja ugyanis a legjobb eredményt, valamint a legkevesebb ráfordított időt és költséget. A részletekről dr. Ameri Sahar, az Oxygen Medical fogszakorvosa beszélt.

Fontos a jó kapcsolat és a megelőzés

Mindenképpen érdemes ellátogatni a fogorvosi rendelőbe 3-4 éves kor körül, bár vannak gyerekek, akiket már 1 éves korukban elvisznek a szüleik ismerkedni. Ebben az életkorban még nem törnek elő a maradandó fogak, vagyis nincs szükség beavatkozásra, így pedig a kicsik bátran ismerkedhetnek a környezettel. Ha évente egyszer így megjelenünk a fogorvosnál, aki még ellenőrzi is a fogak állapotát, a gyerek nem fog félni, mire valóban szükséges lehet egy-egy beavatkozás.

Hiszen a félelem egyik leggyakoribb oka, hogy csak akkor megyünk fogorvoshoz, amikor már problémánk van, és rá vagyunk kényszerítve. Vagy éppenséggel nem tudunk semmit a kezelésről és az ismeretlentől félünk. Éppen ezt kell elkerülni a gyerekeknél. Így egyrészt nem kapcsolnak a rendelőhöz rossz élményeket, másrészt a prevencióval meg is előzhetünk későbbi problémákat és a szakember nyomon követheti a végleges fogsor kialakulását. Ezzel a „trenírozással” a gyerekek hozzászoktathatók a rendszeres fogorvosi ellenőrzésekhez és jó kapcsolat alakulhat ki a fogorvos és köztük.

Vagyis ha azt szeretnénk, hogy gyermekünknek egész életében olyan szép legyen a mosolya, mint háromévesen, a legjobb, ha már ekkor elkezdünk barátkozni a fogorvossal és rendszeres ellenőrzéseken veszünk részt.

Az ideális életkor: 7-8 év

Az ajánlások szerint az első fogszabályozási vizsgálatnak meg kell történnie, amint az első ilyen jellegű problémát észleljük, és ez nem lehet később, mint 7-8 éves korban. Ilyen kis gyerekeknél nem feltétlenül szükséges maga a beavatkozás, de az alapos vizsgálat előre jelezheti a legideálisabb kezdési időpontot.

A korai fogszabályozási vizsgálat emellett feltárja az addig esetleg láthatatlan problémákat, és nagyobb esélyt biztosít a hatékony kezelésre. A körültekintő beavatkozás pedig nem csak akut problémákon segít, de megelőzi azok későbbi súlyosbodását is. Ha mégsem szükséges a kezelés, a fogszabályozó szakorvos csupán nyomon követi a fogak helyzetét, és csak akkor avatkozik be, amikor muszáj.

Mindezek tükrében azért is ideális a 7-8 éves életkor, mert addigra kinőnek az első maradandó őrlőfogak és stabilizálódik a hátsó harapás. Így a szakorvos gondosan feltérképezheti az első-hátsó és az egyes oldalsó fogak egymáshoz való viszonyát. Ekkor kiderülhet például, hogy a már kibújt metszőfogak esetleg túlharapást, nyitott harapást, fogtorlódást vagy a mosolygásnál túlzottan kilátszó ínyt okoznak. Az időben történő beavatkozás azonban növeli a csodás fogsor kialakulásának esélyét. 

Melyek a korai beavatkozás előnyei?

- Helyet csinál a torlódó kinövő fogaknak
- Kialakítja az arc szimmetriáját az állkapocsra gyakorolt hatás által
- Elkerülhetővé teszi a kiálló első fogak okozta traumát
- Elkerülhetővé teheti a foghúzást
- Csökkenti a fogszabályozó szükségességének esélyét

Kinek szükséges a fogszabályozás?

A fogszabályozás célja nem kizárólag a fogak, a fogsor esztétikájának a kialakítása, hanem a harapási rendellenességek megszüntetése, amelyek a fogak és az állkapocs rendezetlen helyzete miatt is kialakulhatnak. A rendellenes harapásnak pedig hatása van a rágásra, a fogmosásra, a mosoly megjelenési formájára, és arra, milyen érzést kelt bennünk a fogsorunk.

A kusza fogakat ugyanis sokkal nehezebb alaposan tisztítani, aminek következményeként megjelenthet a fogszuvasodás és az ínybetegségek. A kiálló fogak könnyebben letörhetnek, a keresztharapás pedig rossz irányú növekedést és egyenetlen fogsort eredményezhet. A nyitott harapás miatt kialakulhat a nyelvlökéses nyelés és egyes beszédhibák.

Mindez azonban megelőzhető  az időben elkezdett és szakszerű fogszabályozási vizsgálattal és kezeléssel.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.