Dyskeratosis congenita

Őssejtek segítségével visszafordították az öregedést egy ritka betegségben

Az öregedés és a rák megértését is segítheti az a tanulmány, amelyben amerikai kutatók módosított őssejtekkel visszafordították az öregedési folyamatot egy ritka genetikai betegségben.

2010.02.18 12:53MTI

A bostoni Children's Hospital és a Harvard őssejtekkel foglalkozó intézetének munkatársai közönséges bőrsejtekből létrehozott, az embrionális őssejtekhez igen hasonló tulajdonságokkal bíró, pluripotens őssejteket (iPS-sejtek) hoztak létre. A dyskeratosis congenita elnevezésű ritka, örökletes betegséget tanulmányozták, amely korai öregedéssel jár.

A ismertebb progeriához hasonló igen ritka betegség korai őszüléssel, a kézkörmök meggörbülésével, fiatalkori anémiával és jelentősen emelkedett rákkockázattal jár. A szindrómát általában 10 és 30 év között diagnosztizálják. A páciensek mintegy felénél jelentkezik az a tünet, hogy a csontvelő nem termel megfelelően vérsejteket és immunsejteket. George Daley kutatásvezető munkatársaival dyskeratosis congenitával élő páciensek sejtjeiből hozott létre iPS-sejteket, hogy laboratóriumban tanulmányozhassák a betegséget.

Nature-beli beszámolójuk szerint azonban az eljárás során meglepetés érte őket: az iPS-sejtek előállítása közben megfordult a betegség egyik vezető, sejtszintű tünete. Ennél a betegségnél a sejtekben kevesebb a telomeráz nevű enzim, amely a telomerek "karbantartását" végzi. A telomerek a kromoszómák végén található védőkupakok, elkopásuk a sejtek öregedéséhez, ezáltal a szervezetben betegségek felbukkanásához, majd halálhoz vezet.

A rákos elváltozásoknál pedig úgy tűnik, a telomeráz segíti a tumorsejteket abban, hogy halhatatlanná váljanak és kontroll nélkül másolódjanak.

Egyes kísérleti rákgyógyszerek ezért a telomeráz enzimet veszik célba. A védőkupakok, a telomerek helyreállításában a TERC jelű gén segít, és Daley csapata szerint lehetséges, hogy a tumorsejtek is a TERC-et használják fel halhatatlanságuk megszerzéséhez.

Az iPS-sejtek előállítása közben a kutatók felfedezték, hogy azokban háromszor több TERC volt, mint a betegektől származó bőrsejtekben, melyekből kiindultak. Egyszerűen az, hogy a bőrsejteket iPS-sejtekké alakítottuk, segített a sérült telomerek helyreállításában - jelentette be Daley csapata.

Ez elméletileg azt jelenti, hogy az öregedési folyamat egyik alapvetően fontos elemét leállították. A tudósok most támogatókat keresnek munkájuk folytatásához, mely a ritka örökletes betegséggel élőkön segíthet egykor, és hozzájárulhat a sejtek öregedési folyamata hátterében álló biológia jobb megértéséhez.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.