Fogyókúráznia kellene
Rossz példát mutat a Mikulás egészséges életmódból
Domború pocakjával és szánhasználatával rossz példát mutat egészséges életmódból a Mikulás, inkább fogyókúráznia kellene, gyalog vagy kerékpáron járnia - állapította meg egy ausztrál kutató, akinek tanulmánya csütörtökön jelent meg a British Medical Journal című brit orvosi szakfolyóiratban.
2009.12.17 15:02MTINathan Grills közegészségügyi kutató szerint epidemilógiai szempontból összefüggés van a Mikulás-kultuszt ápoló országok és azok között, ahol magas az elhízott gyermekek aránya. Mindazonáltal úgy vélekedett, korai még feltételezni ok-okozati összefüggést, még ha Mikulás alakja szerinte azt az üzenetet hordozza is, hogy "kövérség a jó humor és a kedélyesség szinonimája". Grills emlékeztetett arra, hogy egyes országokban süteménnyel és brandyvel szokás várni a Mikulást, ami "persze rosszat tesz az alakjának és a háziak túlsúlyának is. Sokkal inkább arra kellene biztatni, hogy abból a répából és zellerből egyen ő is, amellyel a rénszarvast várják".
Kifogásolva, hogy egyes képeslapokon a Télapó ráadásul pipázik is, felidézte, hogyan gondolkodhat erről egy 12 éves gyermek: "dohányzik, nemsokára 99 éves lesz, és nem vitte el a tüdőrák". A Mikulás más veszélyes tevékenységekkel is vádolható: amikor például rénszarvasszánján körülutazza a földet, soha sem köti be a biztonsági övet, és nem visel sisakot. Világjárvány idején valóságos a veszély, hogy a Mikulás - bevásárlóközpontokban és utcákon tevékenykedő képviselői révén - elkapja vagy terjeszti az újinfluenza vírusát. "A Mikulás a fertőző betegségek potenciális hordozója" - mutatott rá Grills, aki egy tanulmányt idézve azt írta, hogy naponta átlagosan legalább tízszer köhögnek vagy tüsszentenek rá.
A kutató meglepődött azon, hogy "Mikulás-felvételkor" nem kérnek a jelentkezőktől egészségügyi alkalmasságit, és a saját Télapó-tapasztalatairól beszámolva megírta, hogy "csöpögő orrú gyerekek csókolgattak és ölelgettek, és soha nem adtak alkalmat arra, hogy két +ügyfél+ között megtöröljem az arcomat".
Grills szerint komoly kutatásokra lenne szükség arról, hogy a Mikulás milyen káros hatást gyakorol az egészségre, és milyen fertőzési kockázatot jelentenek a dublőrei. A kutató új Télapó-imázst javasol: karcsú, sportos embert, aki edzéssel készül a kemény decemberi megpróbáltatásra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
- 16:51 Nem találják az éjszakai motorcsónak-baleset áldozatait - horgászok, sportolók, kirándulók segítségét kérik - videó
- 15:19 Műtét helyett kemoterápia is elegendő lehet a heredaganat kezelésére
- 14:15 Brit védelmi miniszter: Nagy-Britannia nem akar konfrontációba kerülni Oroszországgal
- 13:11 Cannes - Folytatódott a hollywoodi hangulat a fesztiválon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06