Fizikai és szellemi leépülés is lehet
A középkorú nők elhízása még veszélyesebb az egészségre
A középkorukra elhízott nők akár a hetedik ikszet is megérhetik, de közel sem olyan jó egészségben, mint azok a kortársaik, akik tartják a formájukat - állította egy nagyszabású kutatáson alapuló amerikai tanulmány.
2009.09.30 18:58MTIA kutatás során több mint 17 ezer ápolónő egészségi állapotát kísérték figyelemmel 1976-tól 2000-ig. A résztvevők átlagosan 50 év körüliek voltak a vizsgálat kezdetekor, és mindannyian jó egészségnek örvendtek.
A kutatók kétévenként rögzítették aktuális állapotukat.
"A 70 év feletti nők közül 1686 (9,9 százalék) felelt meg az egészséges túlélés kritériumának" - írták a szerzők a Harvard Egyetem és a Bostoni Női Kórház kutatási adatait összegezve. A kedden publikált eredmények szerint azok voltak a legrosszabb egészségi állapotban, és érték el legkisebb számban a 70 éves kort, akik 18 éves koruk után folyamatosan szedték fel a kilókat. A tanulmány megállapította: a testtömegindex (BMI) minden egy pontos növekedése 12 százalékkal csökkentette a nők esélyét arra, hogy jó egészségben töltsék be 70. életévüket.
A kutatók csak azokat a nőket sorolták az "egészséges túlélők" csoportjába, aki egyfelől nem szenvedtek semmilyen krónikus betegségben, másfelől szellemi és fizikai képességüket is megőrizték az olyan napi feladatok ellátására, mint a zöldségvásárlás, porszívózás vagy lépcsőmászás. A középkorú elhízott nőknél 79 százalékkal volt kisebb az esély arra, hogy egészségesen ünnepelhetik meg 70. születésnapjukat. Közel 60 százalékuk észlelési, fizikai vagy szellemi problémákkal küzdött, de nem volt súlyosabb betegsége; 37 százalékuk viszont krónikus - valamint észlelési, fizikai, szellemi - betegségekben is szenvedett.
A kutatás eredményei arra figyelmeztetnek, hogy "mekkora jelentősége van az egészséges testsúly megőrzésének már a korai felnőttkortól" - hangsúlyozta a British Medical Journal című orvosi szaklapban közzétett tanulmány. Qi Sun, a publikáció egyik harvardi szerzője arra figyelmeztetett, hogy a férfiak ugyan ilyen kockázatnak vannak kitéve: a súlytöbblet ugyanis nagyjából ugyanolyan egészségügyi problémákat okoz mindkét nemnél.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:26 Nagy János: a magyarok maradtak az egyik utolsó templomépítő nemzet Európában
- 19:22 Több száz kiállító várja a vendégeket a Szegedi Borfesztiválon
- 18:21 Kékfestő és csipkevarró népművészek is bemutatkoznak pünkösdkor a Skanzenben
- 17:13 Több mint kétmillió eurót fordít turisztikai fejlesztésre a Nemzeti Múzeum
- 16:13 Közösségi kerékpárrendszert adtak át Tatabányán
- 15:12 Turisztikai ügynökség: egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák
- 14:11 Már több mint ötmillió letöltésnél jár a BudapestGO
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06