A szex oldja a feszültséget
Milyen összefüggés van a sport és a szex között?
Vannak kultúrák, ahol tiltják, vannak, ahol nem. Egyes népcsoportok szerint bűn, mások szerint azonban hozzátartozik az élethez. Vannak, akik azt mondják, csodákra képes, feltöltődünk és ellazulunk tőle, míg mások úgy vélik, energiát von el a szervezetünktől. A szex megítélése koronként és társadalmanként változó.
2009.09.07 07:14nestle.huMár az ókori Rómában, az olimpia idején is foglalkoztak a szex és sport kapcsolatával, vagyis azzal a kérdéssel, hogy a szex hogyan befolyásolja a sportolók teljesítményét. Elsőként Pilinius elmélkedett erről. Úgy fogalmazott: „Ha egy atléta tunya, akkor a szex energizálhatja”.
Vagy foci, vagy szex
A XXI. század futball válogatottainak néhány csapatkapitánya viszont nem osztja Pilinius nézeteit. Megítélésük szerint a sport és a szex nehezen egyeztethető össze, ezért szextilalom lépett érvénybe több országban, például Irán, Japán, Costa Rica és Szaúd-Arábia játékosainál.
Volt olyan csapatkapitány, aki nem engedte a focista feleségeket és barátnőket a legutóbbi világbajnokság helyszínére utazni, mondván, hogy ez nem lenne jó hatással a játékosokra. Egy eredményes válogatott edzője viszont állítja, hogy a meccs előtti szex önmagában nem ártalmas, sőt jótékony hatása lehet a sportteljesítményre.
A szex oldja a feszültséget és növeli az önbizalmat
A sportorvosi bizottság felmérése alapján a szex hatással lehet ugyan a játékos teljesítményére, de nem elsősorban fizikai szempontból. Egy megfelelően felkészült játékostól egy szexuális aktus nem von el annyi energiát, hogy az hátrányosan befolyásolja a teljesítményét. A nem megfelelő táplálkozás, a kevés alvás, a dohányzás és a mértéktelen alkoholfogyasztás sokkal nagyobb és komolyabb problémákat okoz, mint a verseny előtti szeretkezés.
A sportorvosok szerint az ideges játékosra kifejezetten jó hatással van a szex. Lecsillapítja a háborgó lelket, oldja a stresszt. Egy kellemes szexuális együttlét nyugtató hatása mellett növeli az önbizalmat is, ami kihat az élet számos területére.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:11 Beiktatták hivatalába az új horvát kormányt
- 7:09 Bejutottak a Gázai övezetbe az első segélyszállítmányok az ideiglenes mólón keresztül
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06