Négykézláb főz és öt percet bír ki ülve
A vérnyomás nélküli ember - a kórházban először a halottasházba akarták küldeni
Szinte "vérnyomásmentes" emberek is élnek közöttünk: az orosz Vlagyimir Kormarovnak már 13 éve álló testhelyzetben nem tapintható a pulzusa és legfeljebb 20/0 a vérnyomása. Az orvosok csak széttárják a karjukat, mondván: még egy halottnál is többet mérnek.
2009.08.23 15:12MTIAz 57 éves tveri férfinak fekve 60/30 a vérnyomása, ülve 40/10, de néha fekvő helyzetben is csak 50/20, ilyenkor meg kell innia vagy két liter teát, hogy egyáltalán gondolkodni tudjon. Ha feláll, 5-7 másodperc múlva eszméletét veszti. Volt rá példa, hogy nem vették fel a kórházba, hanem egyenesen a halottasházba akarták küldeni. Pedig az alacsony vérnyomástól eltekintve teljesen egészséges minden szerve, ebből következőn a szíve is.
Ha teát akar főzni, jól felkészül arra, hogy kimenjen a konyhába, ahol négykézlábra áll, a fejét lehajtja, négykézláb enged vizet az edénybe, így gyújtja meg a gázt, majd még egy kis pihenés után feláll és fut vissza az ágyra. Főleg zacskós levesekből táplálkozik.
Haját édesanyja nyírja öt perc alatt, mert annyit bír ki ülve. Az olvasást már elunta. Az utcára sem tud kinézni az ablakon, mert mire odaér, már el is veszti az eszméletét. Néhány barát látogatja, meg a szomszéd, akikkel sokat sakkozik. Hogy hányszor sikerül nyernie, és hogy hány hektó tea kell egy-egy elgondolkodtatóbb partihoz, arra nem tért ki a férfiról beszámoló Moszkovszkij Komszomolec című orosz lap.
Az újság adatai szerint Oroszországban mintegy 15 ilyen esetet tartanak számon. A lap által megkérdezett szakértő szerint az elváltozás lényege, hogy hiányzik az érrendszer tónusa, vagyis az erek önszabályozó mechanizmusa.
Ezt okozhatja fertőzés - egyszerű influenza is -, pancsolt szeszesitaltól kapott mérgezés, vagy akár lelki sokk, de több más tényező is, és a vegetatív idegrendszer "meghibásodásai" visszafordíthatatlanok. Az illető szerint azonban a beteg életminőségét valamennyire lehet javítani vérnyomást növelő gyógyszeres kezeléssel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06