Megvan a rákvakcina?
Immunterápiával a rák ellen!
A rák ellen az orvosok először sebészeti módszerekkel, majd kemoterápiával és sugárzással próbálták meg felvenni a harcot. Úgy tűnik, harminc év hiábavaló próbálkozásai után most sikerült megtalálniuk a jó megoldást - az immunrendszer, a szervezet természetes védekezőképességének igénybevételével.
2009.06.01 19:40MTIA forradalmi módszert rákvakcinának nevezték el, bár inkább kezeli a betegséget, mintsem megelőzi. A floridai Orlandóban zajló rákkonferencián vasárnap arról számoltak be a kutatók, hogy egy ilyen vakcina több mint egy éven át megakadályozta a limfómák egy gyakori formájának rosszabbodását.
Ez hatalmas lépésnek számít egy olyan területen, ahol az új kezelések sikerét hetekben vagy még inkább napokban mérik.
Három más daganatos betegségtípus: a prosztatarák, a melanóma nevű halálos bőrbetegség, valamint egy gyakran végzetes gyerekkori daganat, a neuroblasztóma ellen bevetett vakcinák is pozitív eredményt hoztak a hetekben - tudósít a Canadian Press online kiadása (www.cbc.ca).
John Niederhuber, az amerikai Nemzeti Rákkutatási Intézet igazgatója szerint nem egyetlen felfedezésnek köszönhető a siker, hanem az immunrendszerről szerzett számos új ismeret vezethetett el a célhoz. A rák elleni küzdelemben az a nehéz, hogy a rákos sejtet nem ismeri fel idegenként az immunrendszer, hiszen a szervezet saját sejtjéről van szó, így nem veszi fel a harcot vele.
A rákvakcina működésének lényege, hogy a rákos sejt felszínéről elvesz egy anyagot, majd ráakasztja valamire - a limfómavakcina például egy kagylófehérjére -, amelyet már betolakodóként azonosít az immunrendszer. Hogy a lehető leghatékonyabbá tegyék a támadást, az orvosok még egy olyan anyagot is a vakcinába kevernek, amely az immunrendszert készenléti állapotba helyezi.
Természetesen még túl korai győzelemről beszélni, hisz senki nem tudja, meddig tart a kezelés jótékony hatása, valamint szükségük lesz-e a betegeknek újabb "löketekre", hogy féken tarthassák a kórt, vagy akár meg is gyógyulnak majd idővel - hangsúlyozzák a kutatók.
Sok oltást személyre kell szabni minden egyes betegnél. Azt, hogy a módszer mennyire gyakorlatias, és hogy mennyibe fog kerülni, még semmit sem lehet tudni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
- 22:28 MÁSZ: a benzin ára 10, a gázolajé 4 forinttal csökkent a héten
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06