Ellátás
Online pszichoterápiás osztályon is ellátják a pácienseket Szegeden
Az, hogy egy beteg mikor jut el a megoldásig, egyénfüggő, és a jelentkező probléma súlyosságán is múlik.
2023.04.02 21:24MTIEredményes, költséghatékony, rugalmas és innovatív ellátást nyújt a pácienseknek az online pszichoterápiás osztály, amely a Szegedi Tudományegyetem pszichiátriai klinikáján jött létre 2021-ben - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága.
A közlemény szerint az osztály hetente öt napon nyújt pszichoterápiás kezeléseket a virtuális térben. A mintegy harminc beteg csoportokra bontva veheti igénybe ezt a fajta gyógyulási módot. Egymással párhuzamosan három osztályos kiscsoport működik, azok a betegek, akiket felvesznek, nem problémáik, panaszaik alapján, hanem véletlenszerűen osztják be ezekbe.
Terenyi Zoltán főorvos kifejtette, előfordul, hogy a páciens problémája nem teljesen ismert, a szakemberek csak sejtik, hogy mi állhat a panaszok hátterében, ezért is korrekt, ha véletlenszerűen kerül egy adott csoportba a beteg. A három kiscsoporton kívül működik egy integráló célú, nagycsoport is, ahol minden tag és minden kezelő, szakember részt vesz a terápián. Ezeken kívül működnek módszerspecifikus szocioterápiás csoportok, ezekben a részvételt az első, tájékozódó interjú alapján javasolják az orvosok.
Az egyórás terápiás üléseket az SZTE Pszichiátriai Klinikájának munkatársai, pszichoterapeuták, pszichológusok, orvosok, szakdolgozók mellett gyakorlatukat töltő pszichoterapeuta-jelöltek vezetik. A kezelések után szupervíziók segítik a szakemberek munkáját - tudatta a főorvos.
A páciensek terápiás előrehaladásuk függvényében távoznak a csoportból, és ekkor lépnek helyükbe új tagok. Az, hogy egy beteg mikor jut el a megoldásig, egyénfüggő, és a jelentkező probléma súlyosságán is múlik - hangsúlyozta Terenyi Zoltán.
A terápián való részvételt előzetes jelentkezés, kapcsolatfelvétel és interjú, ismerkedés előzi meg, amelyből kiderül, hogy az adott személy gondjaira megoldást nyújthat-e a virtuális térben zajló pszichoterápia vagy sem. Legtöbben szorongással, hangulati zavarral, párkapcsolati nehézségekkel és a mindennapok okozta elakadásokkal küzdenek. A súlyosabb problémával jelentkezők kezelése járó- és fekvőbeteg-ellátás keretében folyik - közölte a szakember.
A tapasztalatok alapján az online térben zajló kezelések hatékonyak; az elmúlt két évben, az indulás óta több mint nyolcvan beteget láttak el, akik közül hatvannak teljesen eredményes volt a terápián való részvétele. A gyógyulásban óriási szerepe van a társas környezetnek is, amelynek az időközben bekövetkező változásokkal ugyanúgy kezdenie kell valamit, mint a pácienseknek. Amennyiben a közvetlen környezetben élők ebben partnerei a pácienseknek, sokkal gyorsabb és hatékonyabb lesz hosszú távon az igénybe vett kezelés - hangsúlyozta a főorvos.
Az online osztály lehetőséget teremt a pszichoterapeuta-jelöleteknek is, akik gyakornokként - az ambulancia és a klinika más osztályai mellett - a virtuális térben is bekapcsolódhatnak a munkába.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:21 Orbán Viktor a Deutsche Telekom vezérigazgatójával tárgyalt
- 12:13 Emberi maradványokkal teli zsákok tucatjaira bukkantak a mexikói hatóságok
- 11:30 Szimulációban megölte kezelőjét egy MI-vezérelte drón
- 11:24 Felmászott egy pucér férfi a Szent Péter-bazilika főoltárára
- 10:38 Szexet ajánlott egy apácának, majd egy kislánynak egy férfi Budapesten
- 10:31 HM: elmarad a kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató
- 10:26 Megöltek egy 80 éves asszonyt Nyíregyházán
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06