Tudomány
Az ELTE kutatói magyarázatot találtak arra, miért gyakoribb az Alzheimer-kór a nőknél
A férfiak hippokampuszának kapcsolatai szabályosabbak, mint a nőké, ez a felismerés pedig magyarázatot adhat arra, hogy a nőknél miért fordul elő gyakrabban betegség.
2020.02.25 13:02MTIÚj kutatást publikáltak az ELTE kutatói az Alzheimer-kórról, az egyetem szakemberei magyarázatot találtak arra, hogy miért gyakoribb az időskori betegség a nőknél - közölte a ELTE Kommunikációs, Marketing és Rekrutációs Igazgatósága kedden az MTI-vel.
Az ELTE PIT Bioinformatikai Csoportjának kutatói a PLOS ONE folyóiratban jelentették meg új cikküket, ahol Fellner Máté mesterszakos és Varga Bálint doktori hallgató Grolmusz Vince professzor vezetésével rájöttek, hogy a férfiak hippokampuszának kapcsolatai szabályosabbak, mint a nőké, ez a felismerés pedig magyarázatot adhat arra, hogy a nőknél miért fordul elő gyakrabban betegség - olvasható a közleményben.
Mint írják, a tudósok azt vizsgálták, hogy mely területekhez kapcsolódik a hippokampusz a leggyakrabban. Megnézték, hogy mely, legfeljebb 4 terület fordul elő legalább 80 százalékos gyakorisággal az alanyok agygráfjában, és ezen szomszédok eloszlását számították ki a férfiak és a nők agygráfjaiban. Azt kapták, hogy a férfiak esetében sokkal több gyakori szomszédhalmaza van a hippokampusznak, mint a nőknél.
Az agy talán legtöbbet vizsgált területe a tengeri csikóhoz hasonló alakú hippokampusz, amely a rövidtávú emlékek tárolásában és a térbeli tájékozódásban is fontos szerepet játszik. Ez a terület annyira fontos, hogy sok agykutató egész tudományos karrierje során csak az aránylag kicsiny hippokampusszal foglalkozik. A neurodegeneratív betegségek, így az Alzheimer-kór is elsőként a hippokampuszt betegíti meg, ezért is az első tünetek egyike a rövidtávú memória zavara.
Az agyi tevékenységek a különböző agyi területek együttműködéséből alakulnak ki, ezért alapvető fontosságú az agyi kapcsolatok tanulmányozása. Az agy egyes idegsejtjei közötti kapcsolatok hálózatát, az emberi konnektomot vagy agygráfot a kutatók még nem tudták teljesen feltérképezni, főleg azért, mert nem áll rendelkezésre olyan módszer, amellyel a 80 milliárd idegsejt kapcsolata felderíthető - áll az összegzésben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:05 Az Európai Bizottság kész lezárni a Lengyelországgal szemben indított 7-es cikk szerinti eljárást
- 12:03 John Swinney lesz Skócia következő miniszterelnöke
- 11:01 BKM: 128 tonna hulladékot gyűjtöttek össze a fővárosi tavaszi nagytakarításon
- 10:34 Érettségi - OH: a történelemmel folytatódott az írásbeli érettségi
- 10:00 Több mint félmilliárd font értékű kokaint foglalt le a Karib-tengeren egy brit hadihajó
- 9:16 Nem is Dani okozta a hétvégi horrorbalesetet?
- 8:17 Fordított állásbörzét tartanak a Pécsi Tudományegyetemen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06