Jóganap

Kötelező a jógaóra az indiai pilótáknak és utaskísérőknek

Többek szerint az indiai kormányfő állhat a döntés hátterében: a naponta jógázó, vegetáriánus Narendra Modi nemrégiben jógaminiszterrel bővítette kabinetjét is.

2015.06.04 06:30MTI
hirdetés

Reggelente jógaórára kell járniuk az indiai nemzeti légitársaság frissen felvett pilótáinak és utaskísérőinek a Huffington Post című amerikai online hírmagazin szerdán megjelent cikke szerint.

A portál arról számolt be, hogy az Air India június 1-jétől kötelezővé tette hetvennyolc újonnan toborzott pilótája és háromszáz légikísérője számára, hogy kiképzésük alatt részt vegyenek a reggel 6 óra 30 perckor kezdődő foglalkozásokon.

"Első alkalommal vezettünk be jógaórát a pilóták és a legénység kiképzési programjában, úgy gondoljuk, hogy a jóga fegyelmet eredményez, valamint segít megküzdeni a munkahelyi stresszel" - mondta a társaság egyik magas rangú vezetője a The Economic Times című helyi lapnak.

A beszámolók szerint a jógaórákat az Air India személyzeti osztályának kezdeményezésére vezették be a légitársaságnál.

Többek szerint az indiai kormányfő állhat a döntés hátterében, aki feladatának tekinti a jóga népszerűsítését. A naponta jógázó, vegetáriánus Narendra Modi nemrégiben jógaminiszterrel bővítette kabinetjét, valamint szeptemberben azzal a kéréssel fordult az ENSZ-hez, hogy fontolja meg egy nemzetközi jóganap bevezetését.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció hirdetés
hirdetés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.