UNICEF
Minden harmadik gyerek hivatalosan nem is létezik
Mintegy 230 millió gyermek születését soha nem anyakönyvezték, azaz világszerte minden harmadik öt éven aluli gyermek hivatalosan nem is létezik - derül ki az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) szerdán közzétett jelentéséből.
2013.12.12 02:30MTIAz anyakönyvezés több mint egy jog. Így ismerik el először a társadalmak egy gyermek identitását és létezését. A születés regisztrálása a kulcs ahhoz, hogy garantálják, nem hagyják magukra a gyermekeket, nem fosztják meg őket jogaiktól, nem zárják ki őket hazájuk fejlődéséből " - idézte Geeta Rao Guptát, az UNICEF vezérigazgató-helyettesét a szervezet honlapja.
A Minden gyerek születési joga: egyenlőtlenségek és tendenciák az anyakönyvezésben című jelentés 161 ország adatainak statisztikai elemzését gyűjti össze, és bemutatja a legfrissebb elérhető adatokat és becsléseket az anyakönyvezésről.
2012-ben globálisan csak az újszülöttek mintegy 60 százalékát anyakönyvezték. Térségenként igen eltérőek az arányok: a legkevesebb gyermeket Dél-Ázsiában és Fekete-Afrikában regisztrálták hivatalosan. A legalacsonyabb szintű az anyakönyvezés Szomáliában (3 százalék), Libériában (4), Etiópiában (7), Zambiában (14), Csádban és Tanzániában (16), Jemenben (17), Bissau-Guineában (24), Pakisztánban (27) és a Kongói Demokratikus Köztársaságban (28 százalék).
Sok esetben még ha anyakönyvezik is a gyermeket, nincs róla hivatalos irat. Kelet- és Dél-Afrikában például csak az anyakönyvezett gyermekek felének van születési anyakönyvi kivonata. Globálisan minden hetedik gyermeknek nincs anyakönyvi kivonata. Néhány országban ennek oka a megfizethetetlen költségek. Egyes országokban nem is adnak ki anyakönyvi kivonatot, és ezáltal a családoknak nincs hivatalos irata a gyermek születéséről.
A születésekor nem anyakönyvezett vagy a személyazonossági dokumentumok nélküli gyermeket gyakran kizárják az oktatásból, az egészségügyi ellátásból és a szociális háló védelméből. Ha a gyermekek elszakadnak szüleiktől, például természeti katasztrófák, konfliktusok idején vagy kizsákmányolás következtében, egyesítésük a családdal sokkal bonyolultabb, ha nincs róluk hivatalos dokumentum - hívja fel a figyelmet a jelentés.
Az anyakönyv, mint egy ország polgári nyilvántartásának alapvető eleme erősíti a fontos minőségi statisztikák elkészítését, segíti a tervezést, a kormányok hatékony működését az országokban. A társadalmak soha nem lesznek igazságosak és befogadóak addig, amíg nem veszik nyilvántartásba az összes gyermeket. Az anyakönyvezésnek hosszan ható következményei vannak, nemcsak a gyermek jólétét illetően, hanem közösségeik és az országok fejlődését tekintve is - mondta Rao Gupta.
Az ENSZ Gyermekalapja szerdán kiadott egy kézikönyvet az anyakönyvezésről azok számára, akik szerte a világban ezzel foglalkoznak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06