Világszerte
UNICEF: 6,6 millió öt éven aluli gyermek halt meg 2012-ben
Bár világszerte már csaknem a felére csökkent a gyermekhalandóság 1990 óta, a tavalyi évben még mindig 6,6 millió öt év alatti gyermek halt meg.
2013.09.13 13:11MTIEzt állapította meg pénteken kiadott éves jelentésében az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF).
Különösen nagy a fekete-afrikai és dél-ázsiai országokban annak a kockázata, hogy a gyerekek elkerülhető vagy kezelhető betegségekben halnak meg. 2012-ben öt országra koncentrálódott az öt évnél fiatalabb gyerekek halálozásának zöme: Indiára, Nigériára, a Kongói Demokratikus Köztársaságra, Pakisztánra és Kínára.
"El lehet és el is kell érni az előrelépést" - mondta Anthony Lake, az UNICEF ügyvezető igazgatója, majd hozzátette, hogy "ha az összehangolt tevékenység mögött álló szilárd stratégiát, megfelelő forrásokat és erős politikai akaratot a csecsemő és a gyermekhalandóság csökkentésének szolgálatába állítjuk, akkor a helyzet javulása nem csak valószínű, hanem egyenesen törvényszerű".
A jelentésben az olvasható, hogy a halálesetek kétharmadát tüdőgyulladás, hasmenés vagy malária okozza, naponta mintegy 6000 öt év alatti gyerek hal meg ezek következtében.
A kelet- és dél-afrikai országokban az elmúlt 22 évben nagyjából kevesebb mint a felére csökkent a gyermekhalandósági arány, az afrikai kontinensen egyedül Nyugat- és Közép-Afrikában nem csökkent legalább 50 százalékkal ez az arány.
Nigériában regisztrálták a malária okozta halálesetek több mint 30, a HIV-fertőzés miatti halálozásoknak pedig mintegy 20 százalékát. Nigériában az öt év alatti elhalálozások aránya az egész világénak a nyolcada. Az öt év alatti gyermekhalandóság tekintetében egyértelműen javult a helyzet Bangladesben, Etiópiában és Brazíliában, ez nagyrészt az egészségügyi ellátás kiterjedésének köszönhető.
A kedvező adatok mögött egyenlőtlenségek mutatkoznak: a legnagyobb kockázatok a legszegényebb és a legfiatalabb gyerekeket érintik. Az ENSZ Gyermekalapja elsősorban az oltási kampányoknak, a javuló higiéniának és ivóvíz-ellátásnak, illetve különböző óvintézkedéseknek, egyebek között a maláriát terjesztő szúnyogok ellen védő moszkitóhálónak tulajdonítja az előrelépést.
Az ENSZ által meghirdetett millenniumi célokban az szerepel, hogy a gyermekhalandóságot 2015-ig a kétharmadával kell visszaszorítani.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
- 2:30 Oroszországban 830 ezer hektáron fagyott el a vetés
- 1:47 Pénteken kezdődik a 19. Református Zenei fesztivál
- 0:56 Újabb három férfi holtestét találták meg Romániában az ukrán határ mentén
- 23:39 Két székelyföldi helyszíne is lesz az Orgonák éjszakája programsorozatnak
- 22:30 Szerbiában elfogtak egy férfit, aki az elnök megölésével fenyegetőzött
- 21:20 Agrometeorológia: enyhíti az aszályt a következő napok kiadós esőzése
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06