Már megint a görögök
Nem lehet valakit csak azért kirúgni, mert HIV-pozitív
Ez sérti az érintett emberi jogait, mondta ki csütörtöki ítéletében az Emberi Jogok Európai Bíróság Strasbourgban.
2013.10.03 17:55MTIA törvényszék egy görög ékszerész cég elbocsátott alkalmazottja ügyében hozott ítéletet .A férfinak azt követően és arra hivatkozva mondtak fel, hogy kollégái szóvá tették: nem óhajtanak HIV-pozitív emberrel együtt dolgozni. A bíróság ítélete szerint ezzel megsértették a csak I. B. monogrammal szereplő panaszos magánszférához és családi élethez fűződő jogát, valamint a diszkrimináció tilalmának elvét, amelyeket az Emberi Jogok Európai Egyezménye rögzít.
A bíróság megállapította, hogy a panaszos munkahelyén diszkrimináció áldozata volt. Bizonyítottnak látta, hogy csak és kizárólag azért bocsátották el, mert kollégái nyomást gyakoroltak a munkáltatóra, amiért az érintett férfi HIV-pozitív. A törvényszék arra is kitér, hogy a helyi, görög bíróságok ráadásul téves információ alapján utasították el a kirúgott dolgozó panaszát, vagyis nem voltak tisztában azzal, hogy ez a vírus hogyan terjed, és hogyan nem tud fertőzni, ráadásul nem támasztották alá megfelelően, hogy miért nyomnak nagyobb súllyal a latban a munkáltató jogai, mint a munkavállalóé.
Az őt ért sérelmek miatt a HIV-pozitív panaszos 6339,18 euró anyagi jellegű kártérítést kap, emellett az emberi jogi bíróság 8000 euró perköltség megtérítésére is kötelezte Görögországot. A döntés egyelőre nem jogerős.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06