Megfeledkezett a herpeszről

Halálos csók: apja ártatlan vírusa ölte meg a 8 hetes babát

Már elsőre is véletlen tragédiának minősítették, de hivatalból mindenképp ki kellett vizsgálni, mi okozta a koraszülött, mindössze 2 hónapos baba súlyos fertőzését. Az eredmény hallatán az apa teljesen összetört.

2013.03.04 15:47ma.hu

A herpesz simplex vírus a felnőtt szervezetben gyakran jelen lévő fertőzés, ám az esetek többségében teljesen tünetmentesen lappang, ha pedig problémát okoz, néhány extrém esettől eltekintve viszonylag könnyen kezelhető és visszaszorítható. Egy fejletlen immunrendszerű újszülött számára azonban végzetes szövődményeket okozhat, főleg ha az a baba még koraszülött is. Az angol Marrie-Claire McCormick és barátja, Carl Maclaren szívettépő tapasztalat útján tanulta meg egy életre ezt az orvosi tényt.

A 28 éves nő 2011 augusztusában tudta meg, hogy kisbabát vár. Boldogan készült barátjával együtt a baba érkezésére, ám a kis Kaiden öt héttel a várt időpont előtt, tavaly március 28-án jött világra. Miután az orvosok az állapotát megfelelőnek ítélték meg, hazaengedték a babát a szüleivel, akik otthon féltő gondoskodással babusgatták és a közös fürdetés után egy-egy puszival kívántak neki jó éjszakát, mielőtt édesanyja dúdolására elaludt volna.

Két hetes korában azonban pánik tört ki a szülőkön, amikor a kisfiú hirtelen elkékült és elállt a lélegzete. Kétségbeesetten hívták a mentőket, akik azonnal kórházba vitték a picit, de az orvosoknak fogalmuk sem volt, mi okozhatta a már akkor majdnem végzetes tüneteket. Újraélesztették a pici fiúcskát és inkubátorba tették, ahol lélegeztetőgépre kapcsolták és alig látszott ki az apró test a sok cső és vezeték közül. Hat hétig próbálták megmenteni, de szervei egymás után mondták fel a szolgálatot.

Már a kórházba kerülése után 48 órával közölték a megtört szülőkkel, hogy nem sok esélye van az életben maradásra, de ők akkor még reménykedtek. Hat héttel később feladták és végül belenyugodtak, hogy kisfiukat már csak a gépek tartják életben, önállóan semmi esélye, így hát fájó szívvel, de engedélyt adtak a gépek kikapcsolására. A baba az anyja karjában aludta át magát a túlvilágra.

Aztán jött a következő sokk: kiderült, hogy herpeszvírus támadta meg az aprócska szervezetet. "Hogy lehet herpesze egy 2 hónapos babának?" - kérdezgette Marrie-Claire, a válasz pedig nem késlekedett: az apa ajkán valamivel korábban kiütközött a vírus, és ő magáról megfeledkezve adta a végzetes jóéjt-puszit a fiának. A babát május 24-én, nyolc hetesen veszítették el egy apró figyelmetlenség miatt.

Marrie-Claire most újra gyermeket vár, a jövő hónapban fog szülni, és mint mondta, nem hibáztatja párját az első gyermekük elvesztése miatt. Azt azonban megfogadta, hogy mindent elkövet, hogy a várandós anyukák és a friss szülők minél többet tudjanak erről a ránézésre inkább csak bosszantó, de csak nagyon ritkán veszélyes vírusról - számolt be a Daily Mail.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.