Nyomokban mindenkinél ott van

Ha sok műanyagot nyalunk, jobban hízunk

Kapcsolat lehet a biszfenol-A és a gyerekkori elhízás között - állítja egy friss tanulmány.

2012.09.20 14:14MTI
freedigitalphotos.net

Kapcsolatot feltételeznek tanulmányukban amerikai kutatók egy műanyagokban használt adalék, a biszfenol-A (BPA) és a gyerekkori elhízás között.

Miközben a legtöbb ember szervezetében nyomokban jelen van a BPA, a vizsgálatba bevont gyerekeknél úgy találták, hogy kétszer nagyobb eséllyel voltak elhízottak azok, akiknek vizeletében a legtöbb BPA volt kimutatható azokhoz képest, akiknek vizeletében a legkevesebb maradvány volt.

A kutatók ugyanakkor hangsúlyozták, hogy több más tényező is magyarázhatja az eredményeket, így nem ok-okozati összefüggést állapítottak meg, hanem kapcsolatot.

"Egyértelműen az egészségtelen étrend és a mozgásszegény életmód a két vezető tényező, amely hozzájárul az elhízáshoz az Egyesült Államokban, különösen a gyerekeknél" - mutatott rá Leonardo Trasande kutatásvezető, a New York-i Egyetem munkatársa. Hozzátette azonban, hogy tanulmányukban arra is rá akartak mutatni, hogy a gyerekkori elhízás összetettebb probléma lehet.

Ez a vizsgálat volt az első az Egyesült Államokban, amely egy a környezetben található vegyszert összekapcsolt a gyerekkori elhízással, és eredménye összhangban van korábbi tanulmányok felnőttekre vonatkozó megállapításaival.

A tanulmányba összesen 2800 6 és 19 év közötti gyereket vontak be 2003 és 2008 között, akiknek vizeletében mérték a BPA szintjét. A vegyület koncentrációja alapján négy csoportra osztották a résztvevőket, és összevetették a testsúlyukra vonatkozó adatokkal. Így kapták azt az eredményt, hogy a legmagasabb BPA-szintű csoportba került gyerekek 22 százaléka volt elhízott, míg a legalacsonyabb BPA-szintű csoportban csupán 10 százalék volt a kövér gyerekek aránya.

A biszfenol-A megtalálható műanyag palackokban, dobozos italok és konzervek belső burkolatában, valamint fogtömésekben is. Az elmúlt években számos tanulmány talált kapcsolatot a műanyagokból kioldódó BPA akár alacsony szintje és néhány súlyos egészségügyi probléma között. Összefüggésbe hozták például a mellrák kialakulásával, az elhízással, valamint a korai nemi éréssel.

A tanulmány a Journal of the American Medical Association (JAMA) című orvosi folyóiratban jelent meg.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.