Az érzelmi stressz óriási
Mégsem válnak el a rákos gyermekek szülei
A rákban szenvedő gyermekek szülei minden bizonnyal hatalmas érzelmi stressznek vannak kitéve, mégsem nagyobb a valószínűsége a válásuknak, mint a többi pár esetében - állapította meg egy dán tanulmány, amelyet a Pediatrics című folyóirat legfrissebb száma közölt.
2012.04.12 12:55MTIA kutatók több mint 47 ezer gyermekes dán házaspár adatait elemezték. "Korábban okozott némi félelmet, hogy a gyermek rákos megbetegedésének diagnosztizálására fellépő trauma váláshoz vezethet. Általánosságban azonban ezt nem tapasztaltuk. Amit láttunk, az inkább a megküzdés képessége" - mondta Christoffer Johansen, a Dán Rákkutató Központ munkatársa.
Természetesen néhány rákos gyermek szülei elválnak, de az adatok azt mutatják, hogy számuk nem különbözik azt átlagtól.
A tanulmány alapjául 2450, 1980 és 1997 között diagnosztizált beteg gyerek szüleinek adatai szolgáltak, valamint kontrollcsoportként 44 853, nem beteg gyermekkel rendelkező család.
Johansen csoportja szerint több mint húsz év alatt a rákos és nem rákos gyermekes szülők válási - illetve nem házas párok esetén szakítási - arányai nem különböztek lényegesen.
Igaz volt ez akkor is, ha figyelembe vették a családok jövedelmi és munkaviszonyait is. Akár túlélte a gyermek a betegséget, akár nem, ez a tény sem szignifikáns különbséget.
Johansen ezt meglehetősen biztató jelnek tekinti, habár - mint megjegyezte - mindez természetesen nem jelenti azt, hogy a pároknak nem voltak kapcsolati problémáik, miután rosszindulatú betegséget diagnosztizáltak gyermeküknél.
Közlése szerint az eltérő kultúrák - például a házasságról szóló társadalmi elvárások, a nők szerepének megítélése, váláshoz való eltérő hozzáállás - ellenére megállapításaik általánosíthatóak más országokra is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:58 Hat magyar első hely a kick-boxolók isztambuli világkupáján
- 7:57 Josep Borrell: az Unió részvétét fejezi az iráni helikopter-baleset áldozatainak
- 6:40 Először bocsátottak fel 5G-műholdakat Oroszországban
- 5:38 Mahosz-szóvivő: vélhetően nagy sebességgel ütközött a motorcsónak
- 23:10 Imázsia Kínai Filmhét május 24-től az Urániában
- 22:44 Orosz elnöki tanácsadó lett Alekszej Gyumin és Nyikolaj Patrusev
- 21:44 Nyolcvanöt millió forintért kelt el Kondor Béla negyven éve nem látott képe
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06